bezár
 

zene

2009. 06. 05.
A hegy lábától egyenesen a csúcsra
Új A-ha album június 15-én
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hegy lábától egyenesen a csúcsra Szinte pontosan 25 évvel első kislemezük megjelenése után, 2009. június 15-én új albummal jelentkezik a legendás norvég pop-trió, az A-ha.

prae.hu

Take On Me című daluk másodszori, 1985-ös kiadása - a hozzá készült, akkoriban forradalminak számító, MTV Award-ot besöprő klipnek is köszönhetően - óriási siker. És ez a sikerszéria meg sem áll egészen a '88-as év végéig. Igaz, ennek az az ára, hogy Pal-nak, Magne-nak, és Morten-nek folyamatosan meg kell küzdenie a "rágógumi szinti-pop" jelzővel.

Felnőtté válásuk 1990. októberében kezdődik, amikor is piacra dobják gyönyörűszép Everly Brothers-átiratukat, a Crying In The Rain-t.

Hullámhegyek és völgyek váltogatják egymást azóta is a banda negyedszázados karriertörténetében, s bár az őket körülvevő tini-hisztéria a rajongói bázis felnőtté válásával lassan lecsendesedett, mégis folyamatosan jelen vannak a könnyűzenei életben, és nem lehet rájuk nem odafigyelni. Jól példázzák ezt zenésztársaik elismerő nyilatkozatai:

"Hihetetlen zeneszerzői kvalitás" (Chris Martin, Coldplay)

"Egyik kedvenc együttesünk, hosszú évek óta" (Pet Shop Boys)

"Rendkívül kreatív banda" (Adam Clayton, U2)

"Kib*szott jók!" (Robbie Williams)

Hogy az A-ha mennyire rászolgált ezekre a dicsérő szavakra, mi sem példázza jobban, mint hogy egy újabb nívós kislemezzel és albummal jelentkeznek a nyáron.

A Foot Of The Mountain korongon 10 remek dalt prezentálnak, melyek közül a The Bandstand, a Riding The Crest, a What There Is, a Real Meaning, a Mother Nature Goes To Heaven, a Sunny Mystery, valamint a Start The Simulator egyértelmű visszatérést mutat a csapat szinti-popos gyökereihez. Ez jó hír az igényes elektronikus zenék kedvelőinek!

Az album-címadó Foot Of The Mountain mellett - mely már kapható kislemezen, és egyből a német single chartok 3. helyére került - a Shadowside és a Nothing Is Keeping You Here viszi tovább az előző, Analogue nagylemezről ismerős hangzást. Ennek pedig, az A-ha akusztikusabb vonalát kedvelők fognak örülni.

Így elmondhatjuk, hogy a június 12-én, a Universal gondozásában megjelenő új A-ha CD remek egyvelegét adja mindannak, ami miatt a norvég csapatot oly régóta kedveljük. Lehet készülni az idei zenei év egyik nagyszerűbb comeback-jére!

Az új, Berlinben forgatott A-ha klipet pedig, a német VIVA zenecsatornán érdemes keresni, és figyelni!

http://www.youtube.com/watch?v=kKatwrQIaEA

nyomtat

Szerzők

-- Janurik János --


További írások a rovatból

Heo Yoon-jeong koreai citeraművész koncertje az Eiffel Műhelyházban
Az Új Anya pécsi lemezbemutató búcsúkoncertje
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán

Más művészeti ágakról

Az ismeretlen Gyóni
Parti Nagy Lajos kötetbemutatója a Magvető Caféban
A 2025-ös Őszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról
Kiss A. Kriszta A fiú, aki mindent el akart mesélni című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés