bezár
 

zene

2020. 02. 24.
Néptáncünnepet rendez a Martin György Néptáncszövetség
árcius 1-jén a Budapesti Operettszínházban a nagyközönséget is programokkal várják
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Néptáncünnepet rendez a Martin György Néptáncszövetség A Budapesti Operettszínházban a délelőtti Aprók pávája című műsorben több mint harminc produkciót mutatnak be a 2019-es Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató táncosai, énekesei és muzsikusai. A műsor szerkesztője és rendezője a Fölszállott a páva zsűrijéből is jól ismert Kocsis Enikő és férje, Fitos Dezső - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Néptáncantológiát Vásárhelyi László kezdeményezésére rendezték meg először. Az évente mindössze egyetlen alkalommal látható, impozáns színházi bemutató az előző évben bemutatott legkiválóbb koreográfiák seregszemléje a Kárpát-medence néptáncegyütteseinek részvételével. A Martin György Néptáncszövetség által felkért szakmai zsűri idén 40 pályázat közül választotta ki a közönség elé kerülő tizenhárom produkciót, amelyekben több mint ötszáz néptáncos és népzenész szerepel majd. Az esti eseményen az ország legjobb együttesei mellett fellépnek az erdélyi Magyarlapád hagyományőrző táncosai és zenészei, valamint a Fölszállott a páva legjobb gyermektáncos szólistái is.

Február 29-én a néptáncos társadalom találkozik a budapesti Kőrösi Kulturális Központban, ahol szívesen látják az érdeklődőket is. Az Ifjúsági Néptáncantológián az ifjúsági korosztály legkiválóbb táncegyüttesei, valamint az ifjúsági szólótáncverseny Ezüstpitykés és Gyönygalléros táncosai lépnek színpadra. A néptáncosok bálján a magyarlapádi zenekar és Pálházi Bence bandája húzza majd a talpalávalót.

(Fotó: kultura.hu)
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés