bezár
 

zene

2020. 02. 29.
Nemzetközi négykezess zongoraverseny Kaposváron
400 gyerek érkezik Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból és Szlovéniából
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzetközi négykezess zongoraverseny Kaposváron Március 5-én kezdődik az ötödik ZeneVarázslat elnevezésű nemzetközi négykezes zongoraverseny és kurzus, amelynek idén Kaposvár ad otthont - közölte az MTI.

A verseny hat kategóriában zajlik majd, emellett tanár-tanár, valamint tanár- és diákpárosok is fellépnek. A megmérettetésre 400 gyerek érkezik egyebek mellett Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból és Szlovéniából - mondta el Várnagy Andrea zongoraművész, a ZeneVarázslat mozgalom alapítója a műsorban.

Hozzátette: esténként koncertek várják a közönséget, színpadra áll mások mellett Vigh Andrea hárfaművész, Marton Éva szoprán, Balázs János, Rohmann Imre, Kurucz Tünde és Bogányi Gergely zongoraművészek. Az esemény Böjte Csaba ferences rendi szerzetes áldásával indul útjára - hangsúlyozta a zongoraművész.

A programoknak a megújult Csiky Gergely Színház mellett más kulturális intézmények is otthont adnak - közölte Fülöp Péter helyettes államtitkár, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója. Felhívta a figyelmet a társművészeteket is bevonó március 8-i gálaestre, amelyen a komolyzene mellett a cirkusz- és táncművészet, valamint a divat lesz jelen. A különleges gálán egyszerre lesz színpadon Balázs János és Bogányi Gergely, emellett a Palvin Barbara és Zimány Linda által felajánlott nagyértékű ruhákat a kaposvári teátrum művészei mutatják be. Az esten elindítanak egy nemzetközi árverési oldalt is, ahol ezeket a ruhákat árverésre bocsátják, a bevételből pedig hangszereket vásárolnak a zeneiskoláknak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Csáki László: Kék Pelikan
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés