bezár
 

színház

2020. 03. 27.
Ülj mellém!
Kultúra és sport találkozása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ülj mellém! Az Ülj mellém! beszélgetéssorozat a kultúra és a sport tehetségeit ülteti egy asztal mellé egy olyan kezdeményezésként, mely már két éve támogatja a két terület alkotóit. A beszélgetéseket Fodor Annamária színművész és a Molnár Andrea táncművész vezetik, minden héten pénteken új epizóddal az Ülj mellém! videócsatornáján. Az első adás a színházi világnapon, március 27-én tekinthető meg.

Az „Ülj mellém! Sport és művészet a tehetségekért” program egy olyan lehetőség a fiatal, kezdő és a szakmájukban már több éve bizonyító tehetségek számára, ami összehozza őket egy beszélgetés és egy közös program erejéig és akár új kapcsolatokat, hidakat is építhet a szereplők közé. A legnagyobb közösségi oldalon két éve vannak jelen, rövid portréinterjúkban mutatják be a sportolókat és művészeket, hogy a közönség közelebb kerüljön az ismeretlen tehetségekhez.
A program egyik ötletgazdája Fodor Annamária, színésznő, jelenleg a Pintér Béla Társulat tagja, aki a színpadi lét mellett mindig szeret belekóstolni új dolgokba is, akár a jelmeztervezésről, vagy a műsorvezetésről van szó, de egy punk zenekar énekesnőként is találkozhattunk már vele. Férjével, aki profi sportoló, együtt hozták létre az Ülj mellém! programot, melynek kapcsán már több eseményen is segítették, hogy a művészek és sportemberek együtt tegyenek nemes célokért. A programban tehetséges fiatalok továbbtanulását, érvényesülését is támogatják.

Szkéné színház

A kezdeményezés most egy új színnel nagyobb közönség elé lép, és bemutatja az Ülj mellém! beszélgetéssorozatot. Az eredeti elképzelést viszik tovább: sportolókat és művészeket ültetnek egy asztalhoz, azonban előtte közösen vesznek részt valamilyen kulturális eseményen. A webes videócsatornán debütáló sorozat két műsorvezetője Fodor Annamária és Molnár Andrea, stílszerűen egy színész és egy sportoló kérdezi a vendégeket. Monár AndreaMolnár Andrea táncművész és sportoló szintén sokszínű egyéniség, aki remekül ért az emberekhez és izgalmas feladatnak tartotta a sorozatot, hogy a fiatal tehetségeket így ismertessék meg a nagyközönséggel. Az adásokat már másfél éve elkezdték rögzíteni, de mivel a kezdeményezés csak önerőből és támogatásokból működik, komoly munka volt a sorozat megvalósítása, sok önkéntes vállalással.

Az Ülj mellém! epizódjai mostantól minden héten pénteken 19:00 órakor kerülnek fel a beszélgetéssorozat webes felületeire, a vendégek között pedig ott lesz Schell Judit, Mucsi Zoltán, Simonyi Balázs és Miklósa Erika is.                                          „Azért hoztuk létre a csatornát, mert megálmodtunk egy programsorozatot, amely keretein belül olyan beszélgetéseket szeretnénk megosztani, ahol a művészetek és a sportok összefonódásával meghívott vendégeink izgalmasan kapcsolódnak. Biztosak voltunk abban, hogy bőven akad közös téma a hangulatos sütizés közben a Czakó kert teraszán, de azért a találkozásokat megelőzően szerveztünk egy-egy közös kulturális programot is témaindítónak” – mesélte Fodor Annamária.

Ülj mellém!

Az első epizódban, mely a színházi világnapon kerül a nézők elé, Udvaros Dorottya színésznő, Miklós Edit alpesi síbajnok, valamint Bercsényi Péter színész-bábművész beszélgetnek egy Műcsarnok-beli kiállításról, majd kiderül, hogy mennyi minden köti még össze őket döntéseikben, vágyaikban, álmaikban.


Rövid ízelítő az első adásból: https://www.youtube.com/watch?v=qzgoYS7bIhI

 

Fotók: Kállai-Tóth Anett, Manna

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
John a Latinovitsban

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés