bezár
 

színház

2020. 05. 21.
Velekei László lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Velekei László lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója Az új igazgató megbízólevelét szerdán adta át Győr polgármestere.

Velekei László jelenlegi művészeti vezető lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója, miután a társulatot 29 éve vezető Kiss János megbízatása lejár és nem pályázott újra a pozícióra. Velekei László elmondta, hogy pályázatának mottója a tradíció és innováció volt, mert a társulatnak az elmúlt negyven évben szerzett értékeit szeretné felhasználni abban a megújulásban, amelyet a kor megkíván. „A jövőben szeretném a fiatalokat hangsúlyosabban megszólítani,  marketingstartégiával pedig aktívabb közönséget kialakítani" - tette hozzá.

Szkéné színház

Kiss János felidézte, hogy már öt évvel ezelőtt elhatározta, nem adja be pályázatát 2020-ban, mert Velekei Lászlót szeretné igazgatónak. Az elmúlt öt évben erre készültünk mind a ketten - fogalmazott. A következő egy évben marad a társulatnál, segíti az új igazgató munkáját és szervezi a Magyar Táncfesztivált. "Mi egy család vagyunk, csak már nem én leszek a családfő" - mondta, hozzátéve, hogy eddig is az élete volt a Győri Balett és ez nem fog megváltozni.

Az intézmény tavaly ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját. Kiss János alapító tagja volt a társulatnak, 1991 szeptembere óta vezetője is. Velekei László Markó Iván és Kiss János után a harmadik igazgatója lesz a társulatnak.

Fotók: H. Baranyai Edina, gyoribalett.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban
Üvegcipő a Vígszínházban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés