bezár
 

zene

2020. 09. 22.
Öröm a Zene döntő és díjkiosztó az A38 Hajón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öröm a Zene döntő és díjkiosztó az A38 Hajón Összesen 26 magyarországi és határon túli magyar zenekar mutatkozik be október 10-én és 11-én az Öröm a Zene tehetségkutató döntőjében az A38 Hajón, Budapesten.

A verseny győztese három millió forint értékű díjat kap. Az eseményen szakmai elismeréseket is adnak át 10 kategóriában - közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.

A közlemény szerint a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált.

A sorozatnak összesen 26 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, valamint 6 határon túli. Október 10-én és 11-én a helyi versenyek nyertesei mérik össze tudásukat az A38 Hajón.

A magyarországi zenekarok élőben versenyeznek az A38 Hajó színpadán, míg a határon túli együttesek videóbejátszás segítségével mutathatják meg tudásukat. Az összes produkció online is követhető lesz a Hajónapló internetes felületén, a teljes eseményről kép- és hangfelvétel készül. A győztes zenekar a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kap hangtechnikai berendezést, valamint 2 millió forinttal támogatja őket a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Program.

A zenekarok produkcióit szakmai zsűri értékeli a helyszínen, amelynek tagja Andrásik Remo, zenész és a sorozat szervezője; Horváth Gergely rádiós szakember, Lombos Márton dalszövegíró, Nagy Szabolcs kommunikációs szakember, valamint a tavalyi nyertes Antares zenekar tagjai, Dér Dávid, Kolosai Ferenc, Kovács Botond és Pap Dávid.

A díjkiosztón adják át az Öröm a Zene szakmai elismeréseit is, amivel a hangszeres élőzene népszerűsítése iránt elkötelezett személyeket jutalmazzák - olvasható a közleményben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés