bezár
 

színház

2020. 10. 14.
Az öreg hölgy látogatása a Vígszínházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
"Az emberek hajlamosak azt hinni magukról, hogy éles helyzetekben jó morális döntéseket hoznának, pedig ilyenkor nem egyszerű jó válaszokat adni – Az öreg hölgy látogatása erről is szól" – olvasható a Vígszínház közleményében. Friedrich Dürrenmatt klasszikus darabját, október 16-án, pénteken mutatják be, a hátborzongató szerelmi történetet Hegyi Barbara és Hegedűs D. Géza főszereplésével, Rudolf Péter rendezésében láthatja a közönség.

A darab eseményeinek fő katalizátora a világ egyik leggazdagabb nője, Claire Zachanassian, aki évtizedek után tér vissza szülővárosába, hogy bosszút álljon fiatalkori szerelmén. A címszerepet alakító Hegyi Barbara kiemelte: azt tartja fontosnak a karakterben, hogy megtiporták és elárulták. Ez a nő a saját becsületéért akar elégtételt venni, hiszen meggyalázták a nevét, gyenge erkölcsű nőnek kiáltották ki. "Ha pedig valakit a szerelme árul el, az egyszerre érzelmi és morális kérdés is" – mondta. Claire Zachanassian egykori szerelmét, Alfred Illt alakító Hegedűs D. Géza szerint pedig a múlt és a jelen ilyen erejű összekapcsolódása, ahogy az a darabban megjelenik, példázatszerűvé teszi a történetet.

Szkéné színház

Az előadás rendezője, Rudolf Pétert elmondta: Az öreg hölgy látogatása egy minden romantikát nélkülöző, tébolyult és hátborzongató szerelmi történet, ugyanakkor izgalmas krimi is, amely egy hideg fejjel kitalált és óramű pontossággal, engesztelhetetlenül végigvitt bosszúhadjáratot beszél el, egy negyven évvel korábban elkövetett és tragikus következményekkel járó árulás kegyetlen megtorlását, a darab így egyszerre groteszk moralitásjáték is, hiszen minden az igazság érvényre juttatása nevében történik.

Az öreg hölgy látogatása

A főbb szerepekben Hegyi Barbara és Hegedűs D. Géza mellett Kőszegi Ákos, Fesztbaum Béla, Seress Zoltán, Balázsovits Edit és Karácsonyi Zoltán látható. Kurdi Imre fordítása alapján a vígszínházi változatot Hársing Hilda és Rudolf Péter készítette. Az előadás díszletét Bagossy Levente, a jelmezeket Füzér Anni tervezte, a zenei vezető Mester Dávid, a színpadi mozgás Méhes László munkája.

Képek forrása: Vígszínház Hivatalos Oldala

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Nőtípusok cirkuszi nyelven Nőtípusok cirkuszi nyelven
A Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc-Nővarázs című előadásáról
Az Orlai Produkciós Iroda Határátlépések című előadásáról
Interjú Kelemen Kristóffal pályakezdésről, munkamódszerekről, dramaturgstátuszról, külföldi tapasztalatokról

Más művészeti ágakról

art&design

A csönd hangjai A csönd hangjai
Kadosa Kiss József: A művészet rendje – Arte legis
irodalom

Két esemény margójára Két esemény margójára
A Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
irodalom

A kontakt-Margó első napja A kontakt-Margó első napja
Benne: Díjátadó, Mucsi Zoltán, Pető Péter


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés