bezár
 

film

2020. 10. 14.
Virtuális gálán adják át az Európai Filmdíjakat decemberben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Virtuális gálán adják át az Európai Filmdíjakat decemberben Virtuális gálán adják át a 33. Európai Filmdíj győzteseinek trófeáit decemberben. Az Európai Filmakadémia (EFA), Reykjavík polgármestere és az izlandi oktatási, tudományos és kulturális minisztérium egyetértésben döntött arról, hogy az idén decemberben az izlandi fővárosban tervezett díjátadót nem rendezik meg, helyette Berlinből közvetítik a virtuális gálát december 12-én.

Mivel a koronavírus-járvány Európa-szerte egyre jobban terjed, a szervezők nemcsak a gálát költöztették a virtuális térbe, hanem a díjátadóval kapcsolatos teljes rendezvénysorozatot is. Közleményükben kitérnek arra is, hogy a díjak odaítélésének folyamata nem változik, a legtöbb díjról közvetlenül szavaz a több mint 3800 fős tagság, a járvány miatt azonban a jelöléseket szintén online jelentik majd be november 10-én, élő közvetítéssel a spanyolországi Sevillai Európai Filmfesztiválról.

prae.hu

Mike Downey, az EFA elnöke hangsúlyozta, hogy a díjátadóval kapcsolatos döntés nem volt könnyű, az izlandi szervezők és a filmakadémia vezetése is sajnálja, hogy nem Reykjavíkban találkoztak idén. Az együttműködés azonban folytatódik, és 2022. decemberében már Izlandon lehet majd ünnepelni az európai filmművészetet – fűzte hozzá.  Ennek oka, hogy az EFA díjait minden második évben a filmakadémia központjában, Berlinben adják át, ezért jövőre a 34. díjátadó gála színhelye ugyancsak a német főváros lesz, a 35. Európai Filmdíj díjátadó ünnepségét viszont az izlandi főváros rendezheti.

Kép forrása: European Film Awards Facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Vonatok és az Álomélet stockfotóból című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
A Kuba és Alaszka és a Szanatórium című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Yorgos Lanthimos: Bugonia

Más művészeti ágakról

art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről
Brnói napló, negyedik rész
A Két semmi közt Nemes Nagy-válogatáskötet bemutatójáról
Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate – PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés