bezár
 

építészet

2020. 10. 16.
Hamarosan lejár a határidő: DECODE
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hamarosan lejár a határidő: DECODE Október 22-én délig várják a pályázatokat az 1,2 millió forint összdíjazású DECODE – The Space for ARTHITECTURE 2020 díjra, melyhez előzetesen, október 18-ig kell regisztrálni. A DECODE fiatal építészek, valamint vizuális és alkalmazott művészek számára kiírt egyedülálló pályázati és kiállítási lehetőség, melynek célja, hogy új kapcsolódási pontokat találva kapcsolatba hozzák a társművészeti ágakat.

A kiállítással egybekötött díjpályázatra olyan anyagokat várnak, amelyek egy-egy történet köré épülnek. A kiállításon az egyes építészeti és művészeti projektek mögött megbújó történeteket és gondolatvilágot kívánják bemutatni, amelyek által értékes, egyedi alkotássá válnak a művek.

prae.hu

A díjat 2018-ban alapította a BORD Építész Stúdió, melyet 2020-ban harmadszorra hirdet meg a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány szervezésében.

A pályázat menete

Regisztrálni 2020. október 18-ig kell a decode@bordstudio.hu  e-mail címen. A regisztrációra érkező válasz emailben ismertetett feltöltési útmutató szerint a pályázatot 2020. október 22-én délig kell leadni.

Kik pályázhatnak?

„Pályázhat minden 18-35 év közötti, magyar felsőfokú vagy művészeti intézményhez kötődő (ott tanulmányokat folytató, ösztöndíjas, gyakornok, illetve már végzett magyar vagy külföldi) építész vagy vizuális és alkalmazott művész (designer, képző-, ipar-, új média-, video- és fotóművész). A pályaműveket egyetlen, legfeljebb 3 perc, minimum 30 másodperc hosszúságú médiafájl formájában kell benyújtani.”

A pályázók két kategóriában indulhatnak

Építészet – Vizuális és alkalmazott művészetek

1. ÉPÍTÉSZET kategóriában a pályázók egy koncepciót mutatnak be, melynek eredménye egy megvalósult vagy meg nem valósult építészeti mű. A feladat egy kreatív prezentáció létrehozása, mely fókuszba helyezi a mű hátterében rejlő erős gondolatiságot, a helyre vagy funkcióra reflektáló háttértörténetet. Közérthetővé teszi a „sztorit”, amelyet az épületben járva átélhetünk.

2. VIZUÁLIS ÉS ALKALMAZOTT MŰVÉSZEK kategóriájában a pályázók feladata egy tetszőleges hely (konkrét, fiktív, elvont, metaforikus) szellemisége által inspirált, a történetet középpontba állító saját alkotás, helyspecifikus beavatkozás (akár konkrét épületen) létrehozása, amely lehet koncepcióterv szintű vagy kész művészeti alkotás.

Mindkét pályázatra benyújtandó

Az alkotás illetve a koncepciót alátámasztó történetet prezentációja, amely bemutatja, hogyan transzformálódik a történet, egyedi és megismételhetetlen művészeti alkotássá. A pályaműveket egyetlen, legfeljebb 3 perc, minimum 30 másodperc hosszúságú médiafájl (mp4, avi, wmv, például PowerPointból mentett wmv vagy pdf-ből, Preziből, stb screen recorderrel rögzített médiafájl) formájában kell benyújtani, HD felbontásban (1280x720). A médiafájl részét képezheti slideshow, animáció, film, terv, képek, stop-motion, kézi vagy digitális technikával készült ábrák, rajzok, feliratok, hang zene, narráció stb. A legjobb pályaműveket a DECODE kiállítás keretében vetített formában mutatjuk be. Ezért ennek a prezentációnak tartalmaznia kell mindazt, ami a pályamű megértéséhez szükséges!

A részletes kiírást elérhetik a BORD Építész Stúdió honlapján is, további információ a DECODE Facebook és Instagram felületein is megtalálható. Az előző évi pályaműveket, valamint a projekt werkfilmjét a DECODE ARTHITECTURE YouTube csatornán tekinthetik meg.

Értékelés, díjazás

A DECODE pályázat összdíjazása, két kategóriában (építészet és alkalmazott/vizuális művészet) együttesen, nettó 1.200.000 forint.

A DECODE pályázat díjazása kategóriánként

• 1 db fődíj: nettó 500.000 Ft

• 2 db „ígéretes projekt” díj: egyenként nettó 50.000 Ft

A beküldött pályázati anyagokból a – művészetek és építészet különböző területeinek kiemelkedő képviselőiből felkért – szakmai zsűri válogatása alapján kiállítás nyílik, amely 2020. november 12-18 között lesz látható a Faur Zsófi Galériában (Budapest XI. Bartók Béla út 25.). A nyerteseket e kiállítás megnyitóján, 2020. november 11-én, 18:00 órakor hirdetik ki.  A kiállítást virtuális séta keretében is elérhetővé teszik, és a megnyitót követő egy éven át bejárható marad az online térben.

A program részeként a díjazottaknak lehetőségük lesz gondolataik, inspirációik kifejtésére kerekasztal beszélgetés vagy egyéni interjúk formájában.  

A DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány

Olyan programokat szervez, amelyben felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotás és az értékteremtés jelentőségére, melynek nyomán sajátos hangulatú helyek, jellegzetesen karakteres épületek, izgalmas, inspiratív művészi alkotások születnek. Feladata, hogy közérthetővé és befogadhatóvá tegye a kortárs alkotók munkáit. E mellett célja, hogy elősegítse a kommunikációt a különböző a társművészeti ágak között, új kapcsolódási pontokat fedezzen fel, illetve támogassa a már meglévő együttműködéseket. Különös hangsúlyt fektet az új generáció, a fiatalság oktatására, építészeti és művészeti nevelésére.

Az alapító BORD Építész Stúdió

A stúdió célja, hogy a hely meglévő értékeiből táplálkozva, erős, egyedi karaktert adjon épületeinek. Minden projektet egy-egy történet köré épít fel. Ez a történet inspirálja az építészeti koncepciót, amely vezérfonalként kíséri végig a tervezés folyamatát és ruházza fel egyéniséggel épületeit. Ebbe a gondolkodásba nyerhetünk bepillantást projektjeiken keresztül, melyek honlapjukon elérhetők.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

építészet

Kritika a Skin of Glass című filmről
építészet

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
építészet

Fényképkollekció a Tabán utolsó évtizedeiről
építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett

Más művészeti ágakról

Interjú Gunnar Helgasonnal
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés