bezár
 

irodalom

2020. 10. 22.
Székely Aladár-kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Székely Aladár-kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban Székely Aladár, a 20. század elejének nagyhatású portréfényképésze életét és munkásságát bemutató kiállítás látható csütörtöktől a PIM-ben.

A 150 éve született Székely Aladár 1899-ben nyitott műtermet Budapesten. A régi ízléssel szakító, minden újításra kész fényképésznek írók és művészek – köztük Ady és barátai, a Nyolcak festői és a Nemzeti Színház művészei – is gyakori vendégei voltak. Küldetésének tekintette, hogy portréfotográfiáin a művészek vonásait, egyéniségét megragadja és a jövőnek megőrizze.

prae.hu

Az évfordulós kiállítás – amelynek alapját az 1977-ben a múzeumba került Székely-hagyaték képezi, – arra vállalkozik, hogy ismert és eddig nem publikált képek segítségével betekintést engedjen a művész személyes életébe, a műteremben folyó alkotómunka kisebb műhelytitkaiba. Emellett több mint 100 fotó segítségével rajzolja fel a Székely-dinasztia három és fél évtizedes működésének történetét.

Az Új vizeken. Írók és művészek Székely Aladár műtermében című kiállítás január végéig látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Fotó: http://www.szekelyaladarfotoklub.hu/szekely-aladar/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámbemutatójáról
Fráter Zoltán Elképzelt aranykorom című regényéről
Az IMÁGÓ májusi 7-i kerekasztal-beszélgetéséről
Interjú Wojciech Tochmannal, a Mintha követ ennél szerzőjével

Más művészeti ágakról

Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
Eric Clapton budapesti koncertjéről
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés