bezár
 

film

2020. 10. 23.
Szakszervezetek állnak ki az SZFE polgáraiért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szakszervezetek állnak ki az SZFE polgáraiért Jogosnak tartják a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) polgárainak tiltakozását a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) tagjai, ezért készek minden lehetséges eszközzel (adománnyal, személyes részvétellel, jogi tanáccsal) támogatni őket, hogy elérjék a céljukat – döntöttek a szervezethez tartozó szakszervezeti vezetők.

"Az érdekvédők úgy döntöttek, hogy külön figyelmet szentelnek a sztrájkoló alkalmazottak helyzetére és védelmére: nemcsak szolidárisak velük, hanem készek minden segítséget megadni nekik, hogy a lehető leghatékonyabban támogassák jogos harcukat" – közölte a szakszervezeti szövetség.

prae.hu

Kordás László elnök külön felkérte a színművészeti egyetem autonómiájáért küzdő tanárokat, alkalmazottakat és fiatalokat, jelezzék, mire lenne a legnagyobb szükségük, hogy az országos szervezet minden követ megmozgatva segítse előre vinni az ügyüket.

"Ilyen helyzetben ugyanis nemcsak elvi szolidaritás, hanem tettekben is megnyilvánuló összetartás kell" – szögezte le Kordás.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Olivier Assayas: A Kreml mágusa
A 23. Anilogue rövidfilmes és magyar animációs vetítéséről
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 17. számáról
A Literatura 51. évfolyamának negyedik lapszámáról
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés