bezár
 

építészet

2020. 11. 11.
Felújítják Gyula legrégibb lakóépületét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Felújítják Gyula legrégibb lakóépületét Nagyrészt pályázati forrásból, 150 millió forintból újítják fel Gyula legrégibb, 1775 körül épült lakóépületét, a Máriás-házat - ismertette kedden sajtónyilvános bejáráson Görgényi Ernő polgármester.

Az önkormányzati tulajdonú, de a helyi német nemzetiségi önkormányzat használatában lévő, műemléki védelem alatt álló ingatlan felújítására a nemzetiségi önkormányzat 66 millió forintot nyert el uniós TOP-pályázati forrásból. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkársága 50 millió forintot adott a projekthez. A 120 milliós kivitelezési költség fennmaradó részét a nemzetiségi önkormányzat partnere, a német Hermann Niermann Stiftung állja - ismertette a városvezető. Görgényi Ernő hozzátette, a tető megújítására korábban elnyertek tízmillió forintot a Népi Építészeti Program keretében, amihez az önkormányzat húszmilliós önerőt biztosított.

prae.hu

Mittag Mónika, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, a felújítással évtizedes álom valósul meg. Az épület első három szobája az 1800-as éveket bemutató tájházként fog működni, a gyulai svábok korabeli bútorai, eszközei kapnak helyet, az épület és a városrész történetét, továbbá a kétmenetes sváb polgárház jellegzetes kialakulását és mai megjelenésének építési periódusait mutatják majd be.

A középső részen a nemzetiségi önkormányzat hivatala kap helyet, a hátsó részen kiszolgáló helyiségeket (mosdót és konyhát) alakítanak ki. Tervezik az udvarra egy közösségi ház megépítését is, ám arra még forrást kell találni - mondta. Az udvar, az ott lévő füstölő és a kocsiszín rendezvények helyszíne lesz, eddig is ott tartották például a hagyományőrző szilvalekvár-főző programokat - tette hozzá Mittag Mónika.

A kivitelező gyulai székhelyű cég, a Vizo-Épker Kft. ügyvezetője, Vincze Zoltán elmondta, a tervek szerint jövő áprilisig tartó munkálatok során megerősítik a főfalak alapját, szigetelik azokat, kicserélik a nyílászárókat. Az egyik pinceboltozatot meghagyják, a másikat újra kell építeni. Az egyik tűzfal megerősítésével már végeztek, az visszakapta az eredeti, 1800-as évek végi állapotát. Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, az épületet bővítették, a ház hátsó része az eredeti után mintegy száz évvel épült.

A Máriás-ház Gyula legrégebbi lakóháza, 1775 körül épült, késő barokk stílusban. A németvárosi városrész főterén áll, közös téren a Szent József templommal és az Erkel Ferenc Emlékházzal. Nevét onnan kapta, hogy az Apor tér felőli rövid homlokzatán haranglábszerű fedeles, pilaszteres kerettel övezett szoborfülkében Mária-szobor található. A szobrot valószínűleg az 1801-es tűzvész után helyezték el annak emlékére, hogy a ház megmenekült a tűzvésztől.

 

Fotó: nemetgyula.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Az építészeti nyilvánosság szerkezetének torzításáról
építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
építészet

Interjú a Törődés Munkabizottság képviselőivel

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés