bezár
 

zene

2009. 06. 20.
Tarja, "Finnország hangja" ma a Petőfi Csarnokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Petőfi Csarnokban lép fel ma Tarja Turunen, a finn gótikus metál talán legismertebb, de mindenképpen legkarakteresebb hangú képviselője; a Nightwish egykori énekesnője a bandából való kiválása után ezúttal saját szerzeményeiből ad koncertet.

prae.hu

A Summer Storm koncertsorozat részeként Budapestre látogató énekesnőről egyik névrokona mondta, hogy ő Finnország hangja. A névrokon egyébként Tarja Halonen, az ország elnöke.
    
Tizennyolc évesen a finn Sibelius Akadémián együtt tanult zenét Tuomas Holopainennel. A több heavy metal bandában is megforduló fiatalember 1996-ban találta ki, hogy saját együttest alapít, amely akusztikus számokat játszana. Miután 1996-ban Tarját választotta frontembernek, hamar átgondolta eredeti szándékát, mert egyértelmű volt, hogy ehhez a hanghoz egy erőteljesebb stílus illik, ezért 1996-ban a rajongók azt a gótikus metált játszó Nightwish-t ismerhették meg, amely később méltán lett világhírű.
    
A csapat és Tarja útjai az első demófelvétel után kilenc évvel és hét albummal váltak el. 2005 októberében egy helsinki koncert után, amelyen élőben rögzítették a később sokatmondóvá vált End of an Era (Egy korszak vége) című albumukat, bekövetkezett, amit a rajongók legrosszabb rémálmaikban sem hittek volna el. A többiek egy nyílt levelet adtak át a Nightwish hangját és arcát egyaránt megtestesítő énekesnőjüknek; a később a banda honlapján is közzétett írásban szemére vették vele kapcsolatos problémáikat és értésére adták, hogy a jövőt nélküle képzelik el.
    
Tarja egy sajtótájékoztatón könnyeivel küszködve próbált mesélni érzéseiről, de a fájdalmas szakítás után összeszedte magát és megkezdte szólókarrierje építését.
    
A következő évben már énekelt egy karácsonyi lemezen illetve több fellépésen megcsillogtatta operaénekesnői erényeit is. Tavaly pedig előállt a rajongók óta régen várt saját albumával, a My Winter Stormmal, amit második stúdiólemeze, a What Lies Beneath követ majd.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 32. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés