bezár
 

zene

2020. 12. 30.
Újévi koncert pénteken a Bartók Rádióban és az M5 műsorán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újévi koncert pénteken a Bartók Rádióban és az M5 műsorán Közös koncerttel köszönti az újévet az Magyar Rádió zenekara és a Zeneakadémia: az Újévi nyitányt pénteken este hat órától a Bartók Rádió, este fél 8-tól pedig M5 csatorna közvetíti.

Kovács János vezényletével Erkel, Liszt, Dohnányi, Kodály és Bartók művei csendülnek fel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia ifjú növendékeinek előadásában - közölte az MTVA Sajtó Osztálya kedden az MTI-vel.

prae.hu

A koncerten a magyar zeneművészet nagyjainak művei, egyebek mellett a Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából a Palotás,  Kodály Zoltán Háry János című daljátékból az Intermezzo, valamint Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiája hangzik el.

Az est házigazdája Bősze Ádám, a Bartók Rádió műsorvezetője lesz. A közlemény idézi a műsorvezetőt, aki azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet egyedülálló zeneszerzőket, muzsikusokat, énekeseket adott a világnak, akik mind megjelennek az újévi koncertben.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora arról beszélt, hogy ezúttal is a Magyar Rádió méltán népszerű Szimfonikus Zenekara teremti meg az új év ünnepének kivételes légkörét, de ezúttal az online térben.

"Büszkék vagyunk a Zeneakadémia fiatal szólistáira, közreműködő tehetségeinkre: Devich Gergelyre (cselló), Fekete Borbálára (népi ének), Pusker Júliára (hegedű), Seidl Dénesre (trombita)" - emelte ki.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik
Don Broco: Nightmare Tripping
Első Zürichi Barokk Fesztivál

Más művészeti ágakról

építészet

Gondolatok a Körszállóról
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
A 2026-os Hummel & Prae díjátadóról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés