bezár
 

zene

2020. 12. 30.
Kreatív december
Rangos reklámszakmai díjakkal ismerték el a Müpát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kreatív december Az innováció és a kreativitás nemcsak a programok sokszínűségében és minőségében mutatkozik meg Magyarország legismertebb kulturális intézményében, de a marketingstratégiai kialakítása során is fontos érték a Müpa számára. Az intézmény számtalan különleges kommunikációs megoldással teszi láthatóvá a Müpa-márkát: ezeket a kampányokat pedig a nézők mellett a kreatívipar és a reklámszakma is elismeréssel fogadja, ezt mutatja az is, hogy a Müpa munkáját több fontos díjjal  jutalmazták idén decemberben – közölte a Müpa a prae.hu művészeti portállal.  

1968 óta a “marketing Oscar-díjának” is nevezett Effie a teljesítmény, kreativitás és hatékonyság globális szimbólumává vált, ma már világszerte több mint 50 országban rendezik meg a versenyt, amelynek hazai zsűrijében ezúttal is összesen mintegy 120 zsűritag, a kreatív iparág elismert, vezető beosztású szakemberei foglaltak helyet. A Müpa idén három kategóriában is nagy sikerrel szerepelt, így három ezüst Effie-díjra váltotta döntős, tavaly decemberi, ünnepi kampányát – áll a közleményben.

"A karácsonyi időszak marketing szempontból igazi szakmai kihívás, hiszen minden megható, ünnepi üzenettel dolgozó kampány pengeélen táncol a közhelyekben tobzódó érzelmesség és a valódi értékek megmutatása között. Mi a Müpában pontosan ezért egy komplex, több elemből álló, több művészeti terület és egy karitatív szervezet összekapcsolódásából született projektben gondolkodtunk. A díjazott kampány nagyszerű példája annak, amit összefogásról, közösségi élményről, a kulturális intézmények felelősségéről, a jó ügyek melletti kiállás fontosságáról gondolunk. Mindez számunkra a művészet erejéről szól, ami az egyik legfontosabb márkaértékünk és üzenetünk” – mondta el dr. Egri Gábor, a Müpa értékesítési és marketing igazgatója a kampányról, amely a három Effie-ezüst mellett az RGB Kreatív Design Awardon is RED minősítést kapott Event Design kategóriában, és így a hét legkiemelkedőbb munka egyike lett.  

Egri Gábor hangsúlyozta, hogy ezek a díjak azért is rendkívül fontosak, mert a mezőny idén is igen erős volt, ráadásul kulturális projektek és kampányok ritkán kapnak helyet a döntőben. Hozzáteszi, hogy a díjazott kampány tapasztalatai nagyban hozzájárultak az idei karácsonyi aktivitásaik megtervezéséhez is. A szakember elmondta, hogy a pandémia éve a marketing és a kommunikáció területén is hatalmas rugalmasságot, kreativitást, alázatot követelt mindenkitől. A sales fókuszú üzenetek helyét 2020-ban az innovatív, elsősorban a misszióra, a márkára fókuszáló megoldások vették át. “Idén a Müpa kommunikációja is leginkább a küldetésünkről szólt: arról, hogyan tudunk még többet tenni, új, a vírushelyzettel kompatibilis platformokon segítséget, élményt nyújtani a nézőinknek és a művészeinknek. A Müpa-márka nem létezne a brand körül kialakult lojális, lelkes, támogató közösség nélkül. Ebben a mindannyiunk számára megterhelő évben még fontosabbnak éreztük, hogy nagy kreatív szabadságot adva a Müpa saját kollégáinak és a filmes alkotóknak, egy művészi értékű kisfilmmel háláljuk meg a nézőink rendíthetetlen szeretetét, és természetesen ebben az évben is választottunk egy, a Müpa küldetéséhez kapcsolódó fontos ügyet. 116 partneriskolánk diákjainak és pedagógusainak támogatásával lett idén is teljes az ünnepi kampány.”

“A Müpa marketingcsapatában többek között az a különleges, hogy felépítésében hasonlóan működik, mint egy reklámügynökség. A kreatív koncepciók kialakítása és a grafikai munkák is javarészt házon belül készülnek. Az idei év sok szempontból kihívások elé állított minket, a programkommunikációs feladataink átalakultak, hiszen maga az intézmény is online platformokra "költözött" a járvány miatt: egy ilyen időszakban megfogalmazni azt, hogy mit jelent számunkra és a közönség számára a Müpa, talán még nagyobb jelentőséggel bír” – fogalmaz Récsán Gábor, a Müpa marketingvezetője, aki az idei karácsonyi kampány forgatókönyvét is jegyezte. Az ő ötletéből született az intézmény kulisszái mögé bepillantást engedő karácsonyi kisfilm, amely a Balázs Béla-díjas Szász Attila rendezésében egy kislány és egy különleges zongora megható barátságát meséli el.

“Ebben a rendkívüli évben az egyik legnagyobb feladatot az jelentette, hogy hogyan lehet megteremteni a Müpa-élményt az online térben is. Kiemelt figyelmet fordítottunk a digitális felületek fejlesztésére, hiszen a tartalomszolgáltatás és a közönség gördülékeny tájékoztatása szempontjából is óriási a hangsúly az online platformok megfelelő működésén” –mondta el Rákóczi Balázs, a Müpa digitális csapatának vezetője. Többek között ezt, a digitális térre adaptált Müpa-élmény közösségépítő erejét ismerte el a Prizma Kreatív PR Díj zsűrije is, amikor a COVID-19 vírussal összefüggő PR-kommunikációs megoldások kategóriában bronz díjjal jutalmazta a tavasszal indított Müpa Home online közvetítéssorozatot.

Juhász Dóra, a Müpa PR-vezetője hozzáfűzte: “Idén sokat beszéltünk és beszélünk arról, hogy minden krízis lehetőség is egyben: lehetőség a fejlődésre, az újragondolásra, új formátumok megalkotására. PR szempontból pedig többek között arról szólt ez az év, hogy miként maradhat meg, sőt, válhat még szorosabbá a kötelék a Müpa és a nézők között akkor is, amikor a találkozásra nagyrészt csak virtuálisan van lehetőség. A transzparens, gyors, bizalomra épülő, empatikus kommunikációnál nincs fontosabb egy ilyen időszakban. Megható volt látni, hogy ez a mi fantasztikus nézőinknek is sokat jelent, hogy a közönségünk a digitális térben is milyen aktív és lelkes: rengeteg bátorító, támogató, hálás üzenetet kapunk minden felületen.”

A Müpa Home közvetítéssorozat természetesen december utolsó heteiben is folytatódik: december 27-én a világhírű újcirkusz-társulat, a Recirquel Kristály című családi előadását láthatták a nézők, a különleges produkció egészen 2021. január 3-ig visszanézhető a Müpa médiatárában, december 29-én a Duna Művészegyüttes táncelőadása hív virtuális kalotaszegi utazásra, december 30-án pedig a Muzsikás együttes élőben közvetített koncertjével hangolódhatunk az év utolsó napjaira.

A Müpa Home programjairól bővebb információ itt érhető el. 

Fotó: bankwatch.org

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés