bezár
 

film

2009. 06. 22.
Roland Joffé filmet készít az Opus Dei alapítójáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Opus Dei alapítójáról, a 2002-ben II. János Pál pápa által szentté avatott José Maria Escrivá de Balaguer életéről készít filmet Roland Joffé angol rendező.

prae.hu

Joffét már régóta érdeklik a vallási témák. Ő rendezte 1986-ban A missziót, amelyet Cannes-ban Aranypálmával tüntettek ki. (A film főszereplői XVIII. századi, dél-amerikai indiánokat térítő spanyol jezsuiták.) 1992-ben filmre vitte Nathaniel Hawthorne A skarlát betű című regényét, a bigott vallásosság csődjének kegyetlen tükrét. Most egy önmagát kereső, az apjához fűződő viszonyát tisztázni kívánó fiatal újságíró "oknyomozása" során bontakozik ki Escrivá ellentmondásos figurája.
    
A filmet júliusban kezdik forgatni Argentínában, a későbbi spanyolországi színhelyeket most keresik.
    
Az El País című spanyol napilap úgy tudja, hogy a főszerepet Charlie Cox alakítja majd. Bennfentesek szerint a legnagyobb nehézséget éppen az Opus Dei alapítója megszemélyesítőjének kiválasztása jelentette. Korábban felmerült Colin Farrell és Diego Luna neve is.
    
A produkciós iroda egyelőre csak annyit árult el, hogy a filmdráma tele lesz szenvedéllyel, árulással, szerelemmel és természetesen vallásossággal. Az 1936-39-es spanyol polgárháború és a Franciaországba való menekülés lesz a háttere, és annak ellenére, hogy gyilkos korszakban játszódik, segíti a jelent azzal, hogy megmutatja a megbocsátás jelentőségét és örök erejét.
    
Luis Gordon, az Opus Dei információs irodájának volt vezetője elárulta, hogy ők is nyújtottak segítséget a film elkészítéséhez, megkönnyítve az archívumukba való betekintést.
    
Az 1975-ben elhunyt Escrivát 2002. október 6-án avatták szentté, az eseményre közel egymillió zarándok érkezett Rómába a világ minden tájáról. Alakja ezután került be ismét a széles köztudatba, majd tovább fokozta az érdeklődést a nagy vitát kiváltott, egy évvel később megjelent Dan Brown-könyv, a Da Vinci-kód és a belőle készült Ron Howard-film is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az IMÁGÓ májusi 7-i kerekasztal-beszélgetéséről
Kristoffer Borgli: Kész dráma
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei

Más művészeti ágakról

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés