bezár
 

film

2021. 01. 28.
SZFE: Tudta nélkül nevezték ki az induló látványtervező osztály élére Pálfi Szabolcsot
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZFE: Tudta nélkül nevezték ki az induló látványtervező osztály élére Pálfi Szabolcsot Pálfi Szabolcs közleményében tisztázta, új osztály indításáról nem egyeztettek vele, és a feladatot egyébként sem vállalná. 

A továbbiakban Pálfi Szabolcs nyilatkozatát közöljük. 

"Az SZFE új vezetése MTI-hez ma eljuttatott közleményéből értesültem arról, hogy a 2021/2022-es tanéven az újonnan induló látványtervezés osztály egyik vezetője leszek.

Tekintettel arra, hogy minderről az SZFE új vezetése engem kizárólag e közlemény útján értesített, kénytelen vagyok én is közlemény útján helyreigazítást kérni.

Mint az SZFE oktatója, egyszer valóban egyeztettem Sára Balázzsal, az újonnan kinevezett intézetvezetővel, de csak és kizárólag a jelenlegi osztályaim II. félévi órarendjéről és jövőjéről. Új osztály indítása nem került szóba, és mint azt korábban is jeleztem - 2020. december 22-én megjelent -, új osztály vezetését nem is vállalom. Sajnálatosan az SZFE részéről egy újabb hamis állítás került a közvélemény elé, amit vissza kell utasítanom.

 

2021. január 28.

 

Pálfi Szabolcs

egyetemi tanársegéd"

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszélgetés filmről és traumáról
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés