bezár
 

színház

2021. 02. 06.
SZFE: Vas utca helyett a Nagyszeben utcába
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZFE: Vas utca helyett a Nagyszeben utcába Új helyszínre költözhetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

Mint írják, a korábbi Vas utcai szállásnál modernebb négyszintes épület Budapesten a XI. kerületben, a Nagyszeben utcában található. Tizennyolc szobában 60 ágy, plusz 7 vendégágy áll a lakók rendelkezésére, a külföldi oktatók számára 3 szobát rendeztek be.

A kollégiumtól a 8E buszjárattal elérhetők az egyetem oktatási helyszínei. A közleményben felidézik, hogy az egyetem új vezetése a Vas utcai kollégium állapotát látva úgy döntött, hogy a bentlakásos hallgatóknak is méltóbb körülményeket teremt. Szarka Gábor kancellárt idézik, aki elmondta: hosszas keresés után akadtak rá a Nagyszeben utcai épületre, amelyet a bérbeadó tulajdonos néhány hét alatt felújított.

A hallgatók a kormány által bevezetett korlátozó intézkedések végeztével, a gyakorlati jelenléti oktatás megkezdésével költözhetnek be az új kollégiumba.

Négyzetes kép a leadben: pinterest.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Krémes keringő című előadás az Újszínházban
A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt című előadás a Magyar Színházban
színház

Szacsvay László–Vajda Katalin: Féltem, amíg éltem című könyvéről
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról

Más művészeti ágakról

art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés