bezár
 

film

2021. 04. 06.
Blend: szorosabbra a könnyűzene és a film kapcsolatát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Blend: szorosabbra a könnyűzene és a film kapcsolatát Beszélgetések, szakmai előadások és filmzeneszerzői workshop is várja az érdeklődőket a könnyűzene és a film kapcsolatát szorosabbra kötő BLEND elnevezésű, egynapos szakmai rendezvényen csütörtökön.

Immár második alkalommal rendezik meg BLEND-et, amelynek idei programja a járványhelyzet miatt online streamen keresztül lesz követhető - közölte Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.

Az NFI és a Hangfoglaló Program közös kezdeményezésének célja a hazai zenei és filmes alkotók közös platformjának a megteremtése. Az esemény kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a résztvevők megismerhessék a hazai együttműködési modelleken túl a nemzetközi koprodukció lehetőségeit. Ebben idén Nick Angel (Rockhajó, Vaskabátok, Bridget Jones, Holiday) és Catherine Grieves (Killing Eve, Trigonometria, Sing Street, Sosem voltál itt) music supervisorok segítenek, akik a Guild of Music Supervisors közreműködésével kapcsolódnak az eseményhez - olvasható a tájékoztatóban.

Ebben az évben olyan témákról lesz szó, amelyek a járványhelyzetben is használható és praktikus tudásbázis alapját adják. A témák között van az Artisjus és a FilmJUS tevékenysége, a filmes atmoszférateremtés zenei eszközei, az Apagyi-Lantos-módszer, valamint a filmrendező és a zeneszerző közötti kommunikáció is.

A rendezvényen részt vesz egyebek mellett Mundruczó Kornél (Pieces of a Woman, Fehér isten) és Szimler Bálint (Balaton Method) filmrendező, Balázs Ádám (Testről és lélekről, Mindenki, Utóélet), Szabó Dániel, Kalotás Csaba (Tiszta szívvel, Fekete kefe) és Hodován Milán zeneszerző, valamint Vitáris Iván és ZSÜD, akik a könnyűzene előadóművészi oldalát képviselik.

Az előadások után szó lesz az epizodikus szerkesztési mód hagyományairól, a záróbeszélgetés A Mozikliptől a Balaton Methodig és azon túl címmel lesz elérhető; az eseményen Tímár Péter Moziklip című, 1987-es klasszikusát is láthatják az érdeklődők.

A részletes program a BLEND honlapján és a Facebook-eseményben érhető el.

 

 

A négyzetes kép forrása: a BLEND 2021 Facebook eseménye

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

építészet

A fényűzés rabjai A fényűzés rabjai
Visszatekintés a Cristóbal Balenciaga Museoa történetére az épület megnyitásának 10. évfordulója alkalmából
gyerek

Gyerekdalok a csúcson!
Hiánypótló gyerekdalok, kortárs vers és zene kicsiknek és nagyoknak az IGYIC szervezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés