bezár
 

irodalom

2021. 04. 10.
Elstartolt az Alkotótárs
Egy hónapon át várják a pályázatokat az új irodalmi ösztöndíjra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elstartolt az Alkotótárs A Mastercard kezdeményezése vállaltan és hangsúlyozottan célul tűzte ki, hogy bizonyos társadalmi ügyek és értékek (úgymint a digitalizáció, a szegénység és a környezetvédelem) szerepeljenek a program fókuszában. A kultúrában az idő és a szabadság a legfontosabb értékek közé tartoznak, ezért a Mastercard - Alkotótárs programjában elsőként olyan alkotói ösztöndíjat indít el, amellyel ezeket biztosítani lehet fiatal, magyar írók számára. A Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló ösztöndíjra nyílt pályázaton jelentkezhet minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi alkotása.

“Nagyon fontos a Mastercard szerepvállalása a kortárs fiatal irodalom támogatásában. A pályázattal nem meglévő műveket díjaz, hanem munkaterveket, jövőbeli lehetőségeket, mert az alkotást kívánja támogatni. Az ösztöndíj elindításával azt szeretnénk elérni, hogy évente egy nő és egy férfi író kiszakadhasson a mindennapi rutinból, hogy az írással foglalkozzon" - mondta Valuska László, a Könyves Magazin főszerkesztője, a Mastercard-Alkotótárs stratégiai partnere.

Május végéig az ösztöndíj első évére felkért, Grecsó Krisztián, Máté Gábor, Simon Márton, Szabó T. Anna és Tóth Krisztina alkotta szakmai zsűri választja ki a végső győzteseket - egy nőt és egy férfit - akik a Mastercard - Alkotótárs díjazottjaiként 2-2 millió forintot kapnak, hogy kötettervüket megvalósíthassák.

„Jó néhány éve elkötelezett támogatói vagyunk a kortárs magyar kultúrának, a Mastercard - Alkotótárs programmal és annak nyitó projektjével tovább szeretnénk erősíteni ezt a szerepünket. Felelős vállalatként, magyarországi munkatársaimmal együtt, kulcsfontosságú számunkra, hogy napi munkánk és üzleti tevékenységünk mellett és azon túl is, jelen legyünk olyan, a helyi közösségeket érintő ügyekben és területeken, mint például a kultúra. Mindezek mellett szeretnénk felhívni a figyelmet olyan égető problémákra, mint a szegénység, a digitális leszakadás vagy a környezetvédelem” – mondta az ösztöndíj bejelentése kapcsán Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. „Hisszük, hogy a rendelkezésünkre álló technológia és erőforrások segítségével a kultúrán, az irodalmon, azon belül is elsőként a fiatal vers- és prózaírók támogatásán keresztül, értéket tudunk teremteni a teljes magyar társadalom számára.”

A pályázatokat május 7-ig várják a mastercardalkototars@konyvesmagazin.hu emailcímre.

A pályázati kiírást és további információkat a konyvesmagazin.hu/alkototars oldalon lehet elérni.

nyomtat

Szerzők

-- Császár Irma Tímea --

1997-ben született Erdőszentgyörgyön, jelenleg Budapesten él. Az ELTE BTK Összehasonlító irodalomtudomány doktori programjának hallgatója. Képregényekkel, különösen a magyar és a román képregénykultúrák sajátosságaival foglalkozik.


További írások a rovatból

kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 14. Frankofón Filmnapokról
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés