bezár
 

film

2021. 04. 10.
Ingyenesen megtekinthető a Talpuk alatt fütyül a szél
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ingyenesen megtekinthető a Talpuk alatt fütyül a szél A szerdán 80 évesen elhunyt Kossuth-díjas rendező, Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél című filmje szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet streaming platformján.

1976-ban készült filmjével Szomjas György a magyar pusztán új műfajt teremtett. Az alkotás nagy közönségsiker lett, több mint 600 ezren váltottak rá jegyet - szerepel a Nemzeti Filmintézet által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

Mint írták, a film az 1830-as években játszódik. Farkas Csapó Gyurka (akit Đoko Rosić alakít), a hírhedt karcagi betyár visszatér a börtönből, készen arra, hogy bosszút álljon azokon, akik feladták. A helyi nagygazdák Mérges Balázs csendbiztost (Bujtor István) bízzák meg az elfogásával, de a helyi pásztorok, akik ugyanúgy veszélyben érzik életterüket a földesurak épülő csatornahálózata miatt, mint a betyárok, eleinte szövetségest látnak Gyurkában. Amikor a tanítványának szegődött Jeles Matyi elárulja őt, szorulni kezd a hurok a nyaka körül.

A Kossuth-díjas, kiváló művész és Balázs Béla-díjas Szomjas György volt az első, aki magyar környezetbe ültette át a western műfaját. Filmje egyaránt merít a zsáner eredeti, amerikai változatából és az olasz gyökerű spagettiwesternből - áll a kommünikében. Az alapkonfliktus, amely szerint a civilizáció terjedése veszélyezteti a közösség hagyományos életmódját, ismerős lehet ezekből a filmekből, csak a Talpuk előtt fütyül a szélben nem a vasút érkezése, hanem a csatornázás miatt változik meg minden. Szomjas György író-rendező következetesen fordította le a többi hangulati és tárgyi elemet is. A szereplők a cowboykalap helyi megfelelőjét, a csikóskalapot hordják, lengőajtós fogadó helyett lepukkant csárdában támasztják az asztalt, a fokossal és a karikás ostorral pedig legalább olyan jól bánnak, mint a pisztollyal. A sajátos balladai hangulatról Sebő Ferenc népdalokon alapuló zenéje is gondoskodik, amely legalább olyan fontos eleme a filmnek, mint Sergio Leone klasszikusainak Ennio Morricone harmónikafutamai.

A Talpuk alatt fütyül a szél, a spagettiwesternekhez hasonlóan elmossa a határt jó és rossz között. A főszereplő Csapó Gyurka ugyan nem tekinthető hősnek, de elvetemült gonosznak sem; ugyanannak a letűnőfélben lévő világnak a képviselője, mint Mérges csendbiztos, ezért is képesek megérteni egymást, még ha a törvény ellentétes oldalán állnak is - fogalmaz a közlemény.

Szomjas György alkotását kedvezően fogadta a közönség, a hetvenes évek közepén több mint 600 ezren nézték meg a mozikban. A Talpuk alatt fütyül a szél azóta is igazi kuriózum, a magyar "eastern" első és legfontosabb képviselője a filmtörténetben.

A Talpuk alatt fütyül a szél ezen a linken érhető el

A képen egy részlet látható Szomjas György filmjéből, forrás: Wikipédia

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Nils Frahm: Day
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés