bezár
 

art&design

2021. 04. 24.
Megnyílt a II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megnyílt a II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon A fény képei címmel nyílt meg a Műcsarnokban a 208 fotográfus munkáit felvonultató II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon április 24-én, amely a járványügyi korlátozások feloldásáig virtuálisan lesz bejárható.

A különböző művészeti ágak évente jelentkező nemzeti szalonja rendre egy-egy szakma egészének ünnepe a Műcsarnokban. Ha tudni szeretnénk, mivel foglalkoznak egy művészeti ág, jelen esetben a fotóművészet művelői az országban, akkor értelmes vállalás rendszeres időközönként szalon típusú kiállítást rendezni. Valójában a nemzeti szalon célja egyfajta állapotfelmérés, mely egyaránt szolgálja a művészetet és a művelődést. Lényege a sokszínűség, az egymás megismerése és elfogadása legalább egy találkozásra, a szakmai problémák megbeszélésére. Ez adja igazi értékét, miközben a széles közönség számára élményt kínál - fogalmaznak a szervezők.

Mint a közlemény hangsúlyozza, a II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon szervezőinek elsőrendű célja az volt, hogy az összetartozás jegyében megszólítsanak, felkérjenek kiállításra lehetőleg minden magyar alkotót, aki az utóbbi öt évben jelentős műveket hozott létre a fotóművészet bármely területén.

A Műcsarnok tájékoztatása szerint a megszólítottak legnagyobb része, 208 fotográfus - mások mellett Ádám Gyula, Ambrits Tamás, Fátyol Viola, Felvégi Andrea, Gábor Enikő, Illés Katalin, Ilyés Zalán, Korniss Péter, Máté Bence, Révész Tamás, Stalter György és Szilágyi Lenke - örömmel elfogadta a meghívást. Az MTI/MTVA fotográfusai közül Czimbal Gyula, Cseke Csilla, Ujvári Sándor és Mohai Balázs állítja ki munkáit a Műcsarnokban.

A szervezők minden felkért alkotótól egy művet vagy sorozatot kértek, hangsúlyozva, hogy mindegyik fotográfustól azt a munkát várják, amelyet az elmúlt öt évben született fotói közül ő maga a legfontosabbnak tart.

A II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon kurátora Haris László fotóművész, társkurátora Bán András műkritikus volt.

A korlátozások miatt a Műcsarnok jelenleg zárva tart, ám a kiállítás jövő hét közepétől virtuálisan bejárható lesz ezen a linken. Az újranyitást követően a kiállítás szeptember 26-ig lesz látogatható.

A négyzetes kép forrása: mucsarnok.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Archivált otthonaink Archivált otthonaink
A „Mikhail Bushkov & Olga Bushkova «ZRH»” című kiállításról
art&design

A faun labirintusa A faun labirintusa
Horváth Gideon „Faun realness” című kiállításáról
art&design

„Podcasting”, a kultúrszerelem „Podcasting”, a kultúrszerelem
Podcast-történet és ajánló a hazai, kulturális csatornákról
art&design

Mi van a szemünk előtt lebegő fátyol mögött? Mi van a szemünk előtt lebegő fátyol mögött?
Kiss Dániel márványszobrai mondanivalójának sokszínűsége

Más művészeti ágakról

irodalom

Így történhetett Így történhetett
A Prae folyóirat Ragály-számából
Darius Marder: Sound of Metal
A teremtés koronája – Karanténantológia. Szerkesztette Cserna-Szabó András és Darida Benedek. Helikon kiadó, 2020.
Gondolatok a Cirkuszi Világnap délutánján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés