bezár
 

film

2021. 04. 30.
Augusztus 2-ig várják a nevezéseket a 28. Országos Diákfilmszemlére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Augusztus 2-ig várják a nevezéseket a 28. Országos Diákfilmszemlére Három kategóriában augusztus 2-ig várják a nevezéseket a 28. Országos Diákfilmszemlére.

A POLIFILM Műhely Alapítvány és az Aranytíz Kultúrház huszonnyolcadik alkalommal rendezi meg filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét.

Ebben az évben is általános iskolás, középiskolás és fiatal filmes kategóriában lehet jelentkezni 20 percnél hosszabb és ennél rövidebb filmekkel. A hosszabb filmek előzsűrizésen vesznek részt, a filmeket a nevezési lappal együtt kell benyújtani augusztus 2-ig. A rövidebb filmeknél a nevezési lapot ugyancsak augusztus 2-ig kell elküldeni, az alkotások leadási határideje viszont augusztus 23. A 20 percnél rövidebb alkotások előzsűri nélkül kerülnek a szemle programjába.

A nevezési lapot és a dvd-t a Aranytíz Kultúrház címére várják.

A 28. Országos Diákfilmszemlén a vetítések után naponta a szakmai zsűri vezetésével nyilvános konzultációt tartanak az alkotók és az érdeklődők számára. Az arra érdemes alkotások díjban is részesülnek.

Fotó: 28. Országos Diákfilmszemle oldaláról

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 2. Fehérvári Dokumentumfilm Fesztiválról
film

Csütörtökön díjnyertes filmekkel indul a Szemrevaló Filmfesztivál
Ipacs Gergely és K. Kovács Ákos: Extázis Uncut
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 45. számáról
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés