bezár
 

zene

2021. 04. 30.
Megjelentek a Raktárplusz sorozat első felvételei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megjelentek a Raktárplusz sorozat első felvételei Online elérhetővé vált az NKA-koncertek az A38 hajón (Raktárplusz) sorozat. A felvételeket a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) tavalyi pályázatának keretében rögzítették.

Az NKA Könnyűzene Kollégiuma a magyar előadók és zenekarok támogatására 2020 decemberében hirdetett pályázatot közönség nélküli koncertek megvalósítására. A koronavírus-járvány a könnyűzenei szektort sem kímélte; a 180 millió forint keretösszegű támogatás a magyar előadók és zenekarok hosszú ideje tartó bevételkieséséből származó nehézségeket kívánta enyhíteni - áll a Petőfi Irodalmi Ügynökség kommunikációs igazgatóságának pénteki közleményében.

A pályázók az elnyert támogatás legalább 90 százalékát előadói tiszteletdíjra és/vagy szerzői jogdíjra fordíthatták. A kommüniké kiemeli: a pályázati konstrukció megteremtette a zenekarok további működéséhez szükséges feltételeket oly módon, hogy mindeközben az élő zenét hosszú ideje nélkülöző közönséget is koncertélményhez juttatta.

A könnyűzenei kategóriába tartozó zenekarok és előadók fellépéseinek az A38 hajó adott otthont. A koncertek regisztráció nélkül megtekinthetők az NKA-koncertek az A38 hajón YouTube csatornáján és weboldalán. Mint írták, a csaknem hatvan órát felölelő koncertsorozattal olyan új tartalmi struktúra született, ami bár nem pótolja az élő előadások varázsát, reagál az utóbbi évben megváltozott kultúrafogyasztási szokásokra.

"A visszajelzések alapján ez egy elég sikeres projekt volt. A Raktárplusz nem pusztán segély volt, hanem egy nagyszerű lehetőség, amivel támogattunk zenészeket ebben a vészterhes időszakban" - idézte a közlemény Póka Egont, az NKA Könnyűzene Kollégiuma akkori vezetőjét.

Az NKA-koncertek az A38 hajón (Raktárplusz) sorozatban 59 magyar zenekar felvételeit láthatja a közönség. A közzététel első ütemében az alábbi tíz zenekar koncertjei láthatóak: Anima Sound System, ék, Peet Project, Ruby Harlem, Belmondo, Fugato Orchestra, Góbé, Kállay Saunders, Pontiac és Omen.

A közlemény idézi a Belmondo zenekart, amely szerint ebben a drámai helyzetben egy-egy ilyen lehetőség az életben maradást jelentheti az előadók számára. "Hálásak vagyunk, hogy újból koncertműsorra készülhettünk és hogy fennmarad a zenekar után ebből a nehéz időszakból egy igazi kordokumentum". A Fugato Orchestra azt hangsúlyozta, hogy az A38 olyan ikonikus helyszín, amely minden zenekar életében fontos mérföldkő.

Fotó: A38 Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés