bezár
 

irodalom

2021. 05. 06.
Ünnepi Könyvhét: idén is szeptemberben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöksége mai ülésén úgy döntött, hogy figyelembe véve a jelenleg hatályos járványügyi előírásokat, valamint a Könyvhéten előzetesen részvételét jelző könyvkiadók többségének véleményét, a 92. Ünnepi Könyvhetet 2021. szeptember 2-5. között  rendezi meg a tervek szerint a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén – értesítette a szervezet a prae.hu művészeti portált.

Az ősz elején rendezendő könyvvásáron az MKKE külön figyelmet fordít a látogatók és a Könyvhéten dolgozók biztonságára, maszkokkal, kézfertőtlenítő állomásokkal, szellősebb pavilon-elrendezéssel készül, miközben a látogatóknak a korábban megszokott és általuk elvárt, teljes könyvheti élményt kívánja biztosítani, sok könyvújdonsággal, érdekes könyvbemutatókkal, gyerekprogramokkal és a szerzők és olvasók fesztelen találkozásának lehetőségével.

prae.hu

Korábban már úgy döntött az MKKE vezetése, hogy október-novemberre halasztja az általában tavasszal megrendezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált is, melynek idén Lengyelország lesz a díszvendége.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Neige Sinno Nyomorult tigris című művét mutatták be a Francia Intézetben
Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
irodalom

Beszámoló a Margó utolsó napjáról

Más művészeti ágakról

Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés