bezár
 

színház

2021. 05. 18.
Három premier a Pécsi Nemzeti Színház júniusi műsorán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három premier a Pécsi Nemzeti Színház júniusi műsorán Három premiert tart júniusban a Pécsi Nemzeti Színház: A miniszter félrelép, a Terror és a Godspell című darabok bemutatóját láthatja a közönség - közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

Az intézmény közleménye szerint elsőként június 5-én Ray Cooney bohózatát, A miniszter félrelép című darabot adják elő a pécsi színművészek Böhm György rendezésében. A főbb szerepeket Györfi Anna, Stubendek Katalin, Darabont Mikold, Vidákovics Szláven és Lipics Zsolt alakítja. A bemutatót követően a produkció a tervek szerint a Pécsi Nyári Színházban is látható lesz.

Bemutatják a Terror című "interaktív bírósági tárgyalást". A Rázga Miklós rendezésben megvalósuló előadáson a színészek - Tóth András Ernő, Józsa Richárd, Köles Ferenc, Illés Alexa, Urbán Tibor és Stubendek Katalin - a közönséget is bevonják a történetbe.

A harmadik bemutató június 22-én kerül a közönség elé: Stephen Schwartz John és Michael Tebelak Godspell című musicaljét Kéri Kitty rendezi és a Rippl-Rónai Művészeti Intézet harmadéves színművész szakos hallgatói adják elő. Júniusban még olyan népszerű vígjátékokat is műsorra tűz a színház, mint a Balfácánt vacsorára vagy a Játék a kastélyban, de megtekintheti a közönség A padlást is, amelynek hamarosan a 150. előadása következik.

A színházi előadások kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatók, a 18 éven aluliak védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérő jelenlétében vehetnek részt a programokon.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról
színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
Frankenstein a Vígszínházban
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban

Más művészeti ágakról

A Hogyan lesz a műfordítóból könyvkiadó? című kerekasztal-beszélgetésről
Purosz Leonidasz Honvágy című kötetének bemutatójáról
Olivier Assayas: A Kreml mágusa
A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés