bezár
 

art&design

2009. 07. 03.
Ifjú magyar divattervező páros a berlini divathéten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Je suis belle (Szép vagyok) márkanév két olyan fiatal magyar tervezőt takar, aki bemutatkozhat pénteken Berlinben, a Collegium Hungaricumban a Mercedes-Benz Fashion Week programja keretében.

prae.hu

Sóti Thea, a rendezvény kurátora elmondta az MTI-nek, hogy Dévényi Dalma és Kiss Tibor ruháit láthatják az érdeklődők a nemzetközi hírű divathéten a magyar intézetben. A két fiatal a 2010-es tavaszi-nyári kollekcióját mutatja be, mégpedig a festőiség jegyében.
    
Ezért Szűcs Attila kortárs festő engedélyét kérték, hogy anyagra nyomtathassák négy festményét. A sziluetteket úgy alakították, hogy azok hangsúlyozzák az egyes képeket. A festménymintás blúzokon és ruhákon egyesülnek a légies, laza formák a kollekció színeivel: a barnás-szürkével, a halványzölddel, a feketével és a mályvával. A nadrágok és a kabátok készítésénél a feketét és a smaragdzöldet használták a dizájnerek - magyarázta Sóti Thea.
    
Dévényi Dalma és Kiss Tibor 2007-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) öltözéktervező szakán. A Je suis belle márkanév 2005 elején született a két tervező munkáinak védjegyeként. 2006 tavaszán féléves ösztöndíjjal tanultak a London College of Fashion-ben, egy évre rá elnyerték az Év fiatal divattervezője (Fashion Awards) díjat. Dévényi Dalma jelenleg doktorandusz a MOMÉ-n.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A Caffart Nemzetközi Művésztelep: medium című tárlata nyomán.
art&design

Az EX SITU kiállításról

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés