bezár
 

irodalom

2021. 06. 10.
Nyár, család, szabadság
Élet és Irodalom 2021. június 11.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyár, család, szabadság Az Élet és Irodalom e heti lapszámában megjelenő irodalmi vonatkozások a nyár közeledtével és a korlátozások enyhülésével pozitívabb hangnembe váltottak, így a lapszám részben a felszabadító és önfeledt gondolatok köré épül, részben pedig a család és a gyermeki lét összetett megközelítéseiről olvashatunk. A pénteken megjelenő júniusi számban Pege Ibolya és Hartay Csaba verseit, Szív Ernő tárcáját, Hegedűs Judit Krisztina, Egressy Zoltán, Vajda Pierre és Beck Tamás prózáit is olvashatjuk.

Az Ex Libris rovatban Lapis József írásait olvashatjuk olyan munkákról, melyekben meglehetősen hangsúlyos a vizualitás, ráadásul sok esetben a gyerekkönyvekhez hasonlatos jegyeket viselnek magukon. Iveta Merglová Ema elvan című kötete egy „néma” képkönyv, ami egy panelház ablakába száradni kitett ruhákkal kezdődik. Merglová ábrázolásmódja egyszerre részvéttel teli, közvetlen, humoros, ironikus és vibráló. Habár a kötet még olyan világot ábrázol, amelynek még nem része a járvány, nem nehéz elképzelnünk, hogy egy egyedülálló karanténban töltött mindennapjait is ábrázolhatja. Tóbiás Krisztián A mikulás rakétája című verskönyve szintén száradó ruhákkal kezdődik. A nyitókép előrevetíti az egész kötet hangulatát és témáját, ebből pedig egyértelművé válik számunkra, hogy nem gyerekkönyvről van szó. Tóbiás műve háborús határtörténet, szerelmes vers, családkönyv, korrajz, szuperhőstörténet és modern mese is. Szabó Imola Holtak aranya, holdak ezüstje című kiadványa szintén építkezik a gyerekkönyvek elemeiből. A könyv lengyel meseanyagból dolgozik, ezért egyszerre lehet idegen és otthonos is a számunkra, ezt az érzetet pedig erősítik mind a képek, mind a szövegek. FeLugossy László költő-performer-képzőművész az Ez már babám a szubmélység – Híd-avatás című kötetében Puha Ferenc Híd-avatás című akril képsorozatához írt szövegeket. A szövegekben érzékelhetővé válik, hogy FeLugossy a nyelvet anyagnak tekinti, így különös harmóniát teremt a képekkel.

Konkoly Dániel Sztercey Szabolcs Plüssbolygó című kötetéről értekezik, szerinte a versek helyenként olyanok, mintha egy pogány rituálé előírásai lennének. Szántai Márk pedig Juhász Tibor Amire telik című kötetéről írt kritikáját olvashatjuk, Variációk a szegénységre címmel. Demény Péter írását is olvashatjuk Láng Orsolya Pályamatricák kötetéről.

A lapszámban található még Gyenge Zoltán Books by the Foot – Hegel és a művészet című írása is, melynek témája a művészet és a könyvek, alkotások jövője, hiszen sorsuk folyamatosan változik.

Az Élet és Irodalom e heti lapszámában külön mellékletet is találunk, melyben Papp Réka Kinga interjúit olvashatunk Timothy Garton Ash-sel és Gian-Paolo Accardo-val. Valamint A.L. Kennedyvel és Bán Zsófiával is találhatunk interjút, akikkel Rosie Goldsmith beszélget.

A hónap könyve Nádas Péter Rokon lelkek című kötete lett, amelyről Radics Viktória ír beszámolót Szépen kivezet címmel.

A lap írásait Szüts Miklós munkái „színesítik”.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Soós Bernadett --


További írások a rovatból

irodalom

Közösség újraépülőben Közösség újraépülőben
Borsik Miklós és Biró Krisztián kötetbemutatója
Bemutatták K. Horváth Zsolt új kötetét, A bundátlan Vénuszt, Prae Kiadó, 2021
irodalom

A hétköznapok esztétikája és a fantasztikus irodalom A hétköznapok esztétikája és a fantasztikus irodalom
Beszélgetés Keserű József új monográfiájáról
Bemutatták Ingo Schulze Jóravaló gyilkosok című regényét

Más művészeti ágakról

színház

Szürreális találkozás báb és ember között Szürreális találkozás báb és ember között
Bunrakuról, óriásokról és marionettről
Seregi Tamás: Jövőbe szédülő lendülettel, Prae Kiadó, 2021
színház

A szóvillantó titán A szóvillantó titán
Interjú Kelecsényi Lászlóval Latinovits Zoltánról
építészet

Az eltűnt idő nyomában Az eltűnt idő nyomában
Tértelen hely projekt: A Blaha Lujza tér múltja és jelene négy fiatal szemével


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés