bezár
 

színház

2021. 06. 18.
Táncelőadások és interaktív programok júliusban a Millenáris parkban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Táncelőadások és interaktív programok júliusban a Millenáris parkban Táncelőadásokkal, interaktív programokkal várja a közönséget a Nemzeti Táncszínház július 14. és 22. között TáncPark elnevezésű eseményén a Millenáris parkban.

A Nemzeti Táncszínház a Millenáris parkba költözése óta, minden évben júliusban kiviszi a parkba az évad művészeit, népszerű előadásait - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Az alkalmi színpadon estéről estére, kilenc napon át váltják egymást a táncosok, együttesek, a tangótól a néptáncon és kortárs előadáson át a flamencóig több műfajban láthatók produkciók. Az estek alatt táncot, lépéseket is tanulhatnak a nézők.

A 2021-es TáncPark programsorozatát az Argentín Tangó Táncszínház Tangóvarázs című előadása nyitja meg. Másnap a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei hozzák el a szatmári vidék jellegzetes lépéseit.

A szabad ég alatti színpadon július 16-án látható a Bartók Béla inspirálta Hat tánc című darab, a Feledi János vezette Feledi Project és az Oláh Dezső Trió közös előadása.

A következő napon már délután elkezdődik a program a Muharay Népművészeti Szövetség zenés, táncos népviselet-bemutatójával, este Hazai tánckörkép címmel adják elő produkciójukat.

Július 18-án a Varidance és a Bartók Táncszínház Magyar TáncRAPszódia című előadása várja a látogatókat. A PR-Evolution Dance Company szabadtéri premierjét, Esti koktél címmel július 19-én láthatja a park közönsége.

A Duna Művészegyüttes a Szent Efrém Férfikarral közösen jegyzett produkcióban idézik Bartókot, a tánc hagyományait, közös örökségünket. Elmúlt időkből - Bartók&Folk című darabjukat július 20-án adják elő.

A TálaMantra című darabot, Somi Panni koreográfus-rendező munkáját július 21-én tűzik műsorra. A Sivasakti Kalánanda Táncszínház előadása átfogó képet nyújt Dél-India táncművészetéről. Az est programja klasszikus indiai darabokat, klasszikus tánctechnikát felhasználó modern koreográfiákat és indiai néptáncokat foglal magába.

A TáncPark programsorozat utolsó napján a FlamenCorazónArte Táncszínház Caminos című produkciója látható a parkban.

A TáncPark programjai rossz idő esetén a Nemzeti Táncszínház nagytermében valósulnak meg. A Nemzeti Táncszínház védettséget igazoló okmánnyal, létszámkorlátozással engedi át a látogatók számára a nézőteret.

MTI 2021. június 17.

Kép forrása: Nemzeti Táncszínház 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés