bezár
 

zene

2021. 07. 11.
Operettünnep címmel rendezik meg idén a Budavári Palotakoncertet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Operettünnep címmel rendezik meg idén a Budavári Palotakoncertet Operettünnep címmel rendezik meg idén a Budavári Palotakoncertet, a Budapesti Operettszínház gálaműsorát, amelyen Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss és Kacsóh Pongrác ismert dalai is elhangzanak július 23-án és 24-én az Oroszlános udvarban.

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleményükben hangsúlyozzák, hogy a Budavári Palotakoncert 2021 nyarán a legnagyobb slágerekkel ünnepli a visszatérést. A zenés színház hagyományos nyári rendezvénye kilencedik alkalommal várja az operett műfaját kedvelőket.

A magyar operett tradicionális és modern elemei is megelevenednek a színpadon. A hangzásról és látványról a Budapesti Operettszínház művészei, szimfonikus zenekara, balett- és énekkara, valamint sztárszólistái és fiatal művészei, magas színvonalú színpad-, hang- és fénytechnika gondoskodik - áll a közleményben.

Mint írják, az idei program az Operettünnep címet kapta, hiszen az újratalálkozást ünnepelni gyűlnek össze művészek és a közönség, a legnagyobb operettslágerekkel. A legtöbb dal Kálmán Imrétől hangzik el, a Marica grófnőből, a Csárdáskirálynőből, A cirkuszhercegnőből és A bajadérból.

A koncerten Lehár Ferenc és Johann Strauss ismert slágerei is elhangzanak, Kacsóh Pongrác János vitéz című művéből több dalt hallhat a közönség és Vincze Ottó szerzeményeit is előadják. A zeneszerző nevéhez olyan filmek dallamai kötődnek, mint a Liliomfi vagy Az aranyember. Az Operettszínház legnagyobb sikere 1953-ban Boci-boci tarka című operettje volt, amelyből egy dalt a Budavári Palotakoncert közönsége is hallhat.

A gálaműsorban elhangzik Rossini Macskaduettje, Piazzolla Yo Soy Mariája, valamint Gara Mária cabalettája a Hunyadi László című operából. Az Operettünnepre két nagyszabású koreográfia készül: Lénárt Gábor koreográfus munkája mellett látható lesz Kárpát Attila és Kovács Richárd koreográfiája Kálmán Imre Az ördöglovas című művének Palotására.

A fellépők között lesz Fischl Mónika, Kiss Diána, Lukács Anita, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Dénes Viktor, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Laki Péter, Vadász Zsolt, Süle Dalma, Széles Flóra, Zábrádi Annamária, Erdős Attila és Pete Ádám.

Mint a közleményben kiemelik, a háttérben a nagyzenekar Pfeiffer Gyula főzeneigazgató dirigálásában, a balett- és az énekkar pedig az előtérben teszi mozgalmassá a gálát, amelyet Vincze Balázs, az Operettszínház művészeti vezetője rendez.

A programról további információ a www.palotakoncert.hu oldalon érhető el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés