bezár
 

színház

2021. 08. 30.
Gálával avatják fel a szentesi Tóth József Színházat pénteken
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gálával avatják fel a szentesi Tóth József Színházat pénteken Szeptember 3-án ünnepélyes gálával avatják fel a szentesi Tóth József Színházat és Vigadót, amely a Békéscsabai Jókai Színház üzemeltetésében fog működni.

A színháznak helyet adó, egykori Petőfi Szálló és Vigadó épületéről szólva Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója elmondta: "Eredeti állapotában, népi szecessziós stílusban sikerült felújítani a szocializmus idején átalakított belső terű épületet. Az ékszerdoboz 370 néző befogadására alkalmas, korszerű színpadtechnikát, modern berendezéseket kapott".

Szentesen nem lesz állandó színházi társulat, a tervek szerint havi négy, bérletes előadást tartanak a békéscsabai teátrum előadásában a Jókai Színház repertoárjából. Emellett havi két meghívott előadást látnak vendégül az ország más színházaiból, valamint négy gyermekelőadást is terveznek.

"Szeptember 3-án kétórás szabadtéri gála lesz a színház előtt. Bemutatkoznak a helyi művészeti együttesek, az előadóművésszé lett volt szentesi drámatagozatos gimnazisták, fellépnek a békéscsabai színház művészei, lesznek országos sztárok és cirkuszi produkció is" - sorolta Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A gála este a Jókai Színház produkciójával, Tamási Áron Vitéz lélek című darabjának előadásával zárul.

A szentesi drámatagozatos Horváth Mihály Gimnázium saját helyiséget kap az épületben. A célok között szerepel, hogy a környékbeli települések, Csongrád, Hódmezővásárhely és Orosháza színházi ellátását is megoldja a szentesi intézmény, ezt kijáró közönségszervezők fogják segíteni.

Elindul a Szentesi Szalon is, amely kulturális központként fog működni az épületben. Itt tudományos, művészeti, sport és életmód témában lesznek kamaratalálkozók.

További információ a rendezvénysorozatról ezen a linken érhető el.

A négyzetes kép forrása: szentes.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról
színház

Kritika a Láthatáron Csoport ZUG című előadásáról
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről
színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról

Más művészeti ágakról

Pion István A Búbánat-völgyön át című regényéről
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
irodalom

A klasszikus portugál irodalom remekművét Pál Ferenc ültette át magyarra


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés