bezár
 

színház

2021. 09. 15.
Pénteken kezdődik az eSzínház Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken kezdődik az eSzínház Fesztivál Pénteken kezdődik az eSzínház Fesztivál: a szeptember 26-ig tartó online színházi szemlén 25 előadás látható.

Az eSzínház Fesztiválon prózai előadás kategóriában 19, míg a gyermek- és ifjúsági előadás kategóriában 6 előadás tekinthető meg, többek között olyan teátrumok és társulatok előadásában, mint a Vígszínház, a KV Társulat, a Madách Színház, a Jászai Mari Színház, a Gólem Színház, az Örkény Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Vörösmarty Színház vagy a Trafó - olvasható a szervezők MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Mint kiemelik, először rendeznek Magyarországon online színházi seregszemlét. A fesztivál egyik pozitívuma, hogy geográfiai korlátozások nélkül, bármely országból elérhetőek a színdarabok. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, a kilencnapos fesztivál utolsó napján, élő eredményhirdetésen.

A zsűri értékelése mellett a nézők is szavaznak, voksaik alapján osztják ki az eSzínház Fesztivál Közönségdíját.

Az Alapítvány a Magyar Színházakért, mint az eSzínház működtetője a nyár folyamán felhívást tett közzé magyarországi és határon túli magyar színházak, független társulatok számára, hogy három különböző kategóriában nevezhetnek azon jogtiszta előadásaikkal, amelyeket 2019 szeptembere óta mutattak be. A fesztivál egyik célja bemutatni, hogy az online vetítésre adaptált előadások miképpen hoznak létre új látásmódot, esetenként a színház és a film határán, másrészt megmutatni a színházak elmúlt időszakban létrehozott értékes alkotásait.

Az alapítvány és az eSzínház azzal támogatja a színházakat, társulatokat és alkotókat, hogy a befolyó jegybevételt megosztják velük. Az eSzínház Fesztivál célja, hogy az előadásokat egy gombnyomással elérhetővé tegye a külhoni magyarok számára, illetve azoknak, akiknek nehézségbe ütközik a geográfiai korlátok leküzdése akár az országhatáron belül is.

A nevezési időszak alatt 21 intézmény és társulat 25 alkotással jelentkezett. Ezen darabokat a fesztivál ideje alatt láthatja a közönség. A fesztivál az eSzínház platformján, az internet virtuális térében zajlik. Az esemény alatt a nézők számára jegy- vagy bérletvásárlás mellett korlátlanul elérhetők az előadások, valamint az általuk legjobbnak ítélt produkciókra szavazhatnak is.

Az előadásokat értékelő szakmai zsűri tagjai Ráckevei Anna színművész, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Horváth Csaba rendező-koreográfus, Ujj Mészáros Károly filmrendező és Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője. A fesztiválon a legjobb digitális adaptáció (azaz a legjobb online vetítésre adaptált előadás), a legjobb női főszereplő, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb látványtervezés díját ítélik oda.

A fesztiválon öt alkalommal élő, ingyenes szakmai beszélgetéseket is közvetítenek neves színházigazgatók, színészek, rendezők, dramaturgok és színházi szakemberek részvételével. Az élő beszélgetéseken a nézők is kérdezhetnek.

A négyzetes kép forrása: facebook.com/eszinhaz

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
Üvegcipő a Vígszínházban

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés