bezár
 

zene

2021. 09. 21.
Különleges zenei projekt mutatkozik be a Zeneakadémián
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Különleges zenei projekt mutatkozik be a Zeneakadémián A Zeneakadémia nagytermében debütál szeptember 23-án a Danubia Zenekar és művészeti vezetője, Hámori Máté új zenei projektje, a Közös hang, melynek célja az ország nehezebb sorsú településein élő, zenét tanuló gyerekek integrációjának elősegítése.

A Máltai Szimfóniával közösen életre hívott program során a zenekar tagjai több mint fél éven át rendszeresen látogatták az iskolákat Tarnazsadányban és Tarnabodon, ahol együtt zenéltek az ifjú zenészekkel, előkészítve a szeptemberi zeneakadémiai fellépést - olvasható a közleményben.

A gyerekek és a zenekar tagjai klasszikus zenei motívumok és cigány dallamok együttes felhasználásával, erre az alkalomra készült Ott Rezső-művet mutatnak majd be a koncert első részében. Az este további programjában a zenekar előadásában szerepel Rossini Tell Vilmos-nyitánya és egy magyarországi bemutató is, Thomas Ades brit zeneszerző Concerto for piano, no. 2 című műve, a zongoránál a hongkongi születésű, Berlinben élő Csijan Vong. A hangverseny Schumann I. B-dúr "Tavaszi" szimfóniájával zárul, Hámori Máté vezényletével.

"Úgy gondolom, egy zenekar elsősorban közösség, a zene pedig az egyik legfőbb közösségteremtő erő" - idézte a közlemény Hámori Mátét, aki felidézte, hogy három éve indították el Beethoven-projektjüket. Az idén nemzetközivé bővülő kezdeményezésben a siket és nagyothalló embereknek segítenek kapcsolatba kerülni a zenével, az ép hallásúaknak pedig hallásuk megőrzéséhez járulnak hozzá. "Idén indul el több éves előkészítő munka után Énekút címmel zeneoktatási platformunk, amely az iskolai zeneoktatásban segíti minőségi tartalmakkal a pedagógusokat és a gyerekeket" - tette hozzá a Danubia Zenekar művészeti vezetője.

Kiemelte, hogy a Közös hang című projekt első koncertjén a közös zenélés élményét adják mindenkinek. A koncertet további alkalmak követik - legközelebb november 26-án a Zeneakadémián. Terveik szerint idővel a részt vevő települések listáját is kibővítik, hogy a közös zenélés élményében minél több zenetanuló gyermek részesülhessen. Az előadásokra - így a szeptember 23-ai első hangversenyre is - a gyerekek családját is meghívják, hiszen a sikeres integráció kulcsa nem csupán a szorgalmas gyerekek motivációja, de a család meggyőzése is, hogy van eredménye a zenébe fektetett sok erőfeszítésnek, és érdemes a gyereket a tanulás útján tartani hosszú távon is.

Négyzetes kép forrása: facebook.com/DanubiaZenekar

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés