bezár
 

zene

2009. 07. 16.
Komolyzenei nyári akadémia és koncertsorozat Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Komolyzenei mesterkurzusokkal és koncertekkel indul jövő kedden a Debrecenben megrendezendő Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiája; a tíznapos rendezvényre 12 országból mintegy 140 muzsikus érkezik.

prae.hu

Fésüs László, az egyetem rektora a programot ismertető szerdai debreceni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az egyetem és a városi önkormányzat példás együttműködésének köszönhető az eddigi éveket magasan felülmúló létszám a zenészeket illetően.
    
Kiemelte, hogy Kecskemétről Debrecenbe költözött a húsz ország tehetséges zenészeit tömörítő, nyolcvan tagú Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar, amely elképzeléseik szerint új fejezetet nyit Debrecen komolyzenei életében, valamint Debrecen hírnevét öregbítheti.
    
Halász János (Fidesz), a város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere rámutatott: Debrecenben a zenei oktatás az önkormányzati fenntartású általános iskoláktól egészen az egyetem zeneművészeti karáig minden szinten biztosított. Az önkormányzat, az egyetem, a Csokonai Színház, a Kodály Kórus és Debreceni Filharmonikus Zenekar közötti együttműködés magas színvonalú komolyzenei életet teremt a városban - tette hozzá.
    
Duffek Mihály, a zeneművészeti kar dékánja elmondta: a koncertsorozaton 16 előadást hallgathatnak meg ingyenesen az érdeklődők Debrecen mellett Nyírbátorban, Nádudvaron és Hajdúsámsonban. A zenei mesterkurzusokon 23 oktató vezeti a 8 országból érkező hallgatók képzését a zongora mellett vonós, fúvós és ütős hangszereken.
    
A július 30-iki debreceni záró hangversenyen Vásáry Tamás zongoraművész-karmester irányítja a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart, amelynek tagjai ezt követően koncerteznek még Szatmárnémetiben, Balatonfüreden és Budapesten is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Eric Clapton budapesti koncertjéről
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés