bezár
 

színház

2021. 10. 16.
Harag György-emlékkiállítás a bukaresti Nemzeti Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harag György-emlékkiállítás a bukaresti Nemzeti Színházban A Bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban nyílik meg a Magyar Művészeti Akadémia Harag György rendezőnek szentelt kiállítása, amellyel az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet korszakos alakjára emlékeznek - közölte pénteken a Liszt Intézet bukaresti központja.

A tárlat a román Országos Színházi Fesztivál keretében nyílik meg kedden, és november 14-ig látogatható. A rendező életművét feldolgozó vándorkiállítás 45 tablóból áll, csaknem 200 fotót jelenít meg pályatársak, színháztörténészek, kritikusok szövegeivel, valamint Harag György saját beszámolóival.

A tárlat részeként három olyan Harag-rendezést is levetítenek, amelyeket a román közszolgálati televíziónak köszönhetően mutatnak be a közönségnek. Így látható lesz az 1985-ben készült Cseresznyéskert, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román nyelvű előadása, Harag György utolsó rendezése. Levetítik a Csillag a máglyán című produkciót, amely a kolozsvári Állami Színház előadásának felvétele 1977-ből, illetve Csehovnak a Medve című művéből rendezett tévészínházi 1975-ös előadást Csorba András, Széles Anna és Tarr László szereplésével.

Harag György (1925-1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, a magyarországi és a román színházművészet korszakos, teremtő művészének emlékére a Magyar Művészeti Akadémia emlékévet szervezett 2020-ban.

Négyzetes kép forrása: https://www.facebook.com/Harag-György-101221301622395

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A FókuszOn sorozat második kerekasztal-beszélgetése a Katonában
Ivánka bácsi a Budaörsi Latinovits Színházban
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
Csengetett, Mylord? a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026. júniusi lapszámairól
A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés