bezár
 

zene

2021. 11. 14.
A slágerlisták élére repült az ABBA új albuma
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A slágerlisták élére repült az ABBA új albuma A slágerlisták élére repült az ABBA új albuma Nagy-Britanniában és Németországban.

A svéd együttes Voyage című albuma, amely 40 éve az első új dalokkal, megjelenése után egy héttel a brit toplista élére került. Négy éve nem volt példa popalbum esetében, hogy ilyen rövid idő alatt több mint kétszázezer példányban keljen el.

Az ABBA utolsó stúdióalbuma, amely 40 éve, 1981-ben jelent meg, szintén a toplista élére került, kilenc korábbi ABBA-albummal egyetemben.

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy rajongóinknak látszólag ugyanúgy tetszik az új album, ahogyan mi élveztük az elkészítését" - közölte az együttes a brit slágerlisták összeállításával foglakozó szervezettel.

Egy másik rekordot is megdöntött a Voyage, amely nyolc év óta egy együttes legtöbb példányban eladott albuma lett. Utoljára a One Direction fiúbanda Midnight Memories című albuma büszkélkedhetett ezzel.

Az ABBA, Ed Sheeran és a One Direction mellett csak Adele 25 című albuma volt képes elérni a kétszázezres példányszámot egy hét alatt az elmúlt évtizedben a BBC honlapja szerint.

A Voyage ráadásul az évszázad legtöbb példányban eladott vinilje lett.

Németországban is rekordot ért el a Voyage, több mint kétszázezres eladott példányával a slágerlista élére került a GfK Entertainment pénteki közlése szerint. Az albumból többet adtak el, mint a német toplistán szereplő 100 albumból együttesen.

Kép forrása: pitchfork.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés