bezár
 

art&design

2021. 11. 24.
Schöfft Ágoston kiállítás Pakisztánban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Schöfft Ágoston kiállítás Pakisztánban Schöfft Ágoston felújított festményeiből nyílt kiállítás Pakisztán második legnagyobb városában, Lahorban. A pandzsábi szikh uralkodócsaládról készült festmények Pakisztán kulturális örökségének ikonikus darabjai. Az ünnepélyes megnyitón, amely egyben a szikh vallásalapító, Guru Nanak születésének évfordulója alkalmából szervezett vallási ünnepsorozat egyik legjelentősebb eseménye volt, megjelentek a szikh diaszpóra prominens tagjai a világ minden tájáról.

Schöfft Ágoston magyar festőművész és világutazó 1837-ben érkezett az akkori Indiába, ahol 1840-ben Kőrösi Csoma Sándorral is találkozott. Két évet élt Lahorban, a szikh maharadzsa udvarában. Itt festette élete fő művét, a Lahori udvar című alkotást, amely az 1960-as években került Pakisztánba. Schöfft Ágoston képei a XIX. századi pandzsábi szikh uralkodócsalád legendás tagjait mutatják be, és fontos részét alkotják a szikh történelmi örökségnek.

A Schöfft Ágoston felújított képeiből rendezett kiállítást Schőberl Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára Mohammad Sarwarral, Pandzsáb állam kormányzójával közösen nyitotta meg hétfőn. Az eseményen magyar részről részt vett Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára is.

Schőberl Márton beszédében hangsúlyozta, hogy a festmények restaurálása a magyar-pakisztáni kapcsolatok kiemelkedő projektje volt. Rámutatott, hogy a festmények, különösen a Lahori udvar című kép, művészeti értékük mellett történelmi krónikaként is szolgálnak, és a valódi történelmi személyiségeken keresztül betekintést engednek a szikh udvar életébe és a XIX. századi Pandzsáb történelmébe.

A Pakisztán kulturális fővárosának tartott Lahorban megnyílt kiállításon 11 kép látható, amelyeket magyar szakemberek újítottak fel. A munkálatokat a Pandzsábi Bank (Bank of Punjab) finanszírozta, a projekt előkészületei csaknem három évig tartottak. A munkálatok idén tavasszal fejeződtek be, a képeknek a Lahori Erőd Szikh Galériája ad otthont.

A négyzetes kép forrása: www.mng.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
A 14. Frankofón Filmnapokról
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés