bezár
 

színház

2022. 01. 20.
Szélvész után is szép vagy: monodráma a Vígszínházban
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Szélvész után is szép vagy: monodráma a Vígszínházban Szélvész után is szép vagy címmel ősbemutatót tartanak pénteken a Vígszínház Házi Színpadán; a Dino Benjamin rendezésében látható monodráma Japánba kalauzolja nézőit. A két szereplőre írt monodráma különleges színházi kísérlet, amelyben Szántó Balázs és Kovács Olivér lép színpadra.  

Mint írják, Cseh Dávid darabjában egy magyar fiú a távoli Japánba költözik, ahova régi álma volt eljutni. Kint tartózkodása azonban nem felhőtlen, nehezen találja a helyét az idegen kultúrában. Aztán 2017 őszén lecsap egy tájfun a japán fővárosra. A fiú élete pedig ezen az esőáztatta, szeles és álomszerű éjszakán döntően megváltozik.

Szkéné színház

A Szélvész után is szép vagy című előadás többek között olyan a kérdésekre keresi a választ, minthogy lehet-e társas magányban élni, hogyan lehet együtt élni a minket ért veszteségekkel, és hogyan tudunk nyitni a külvilágra, egymás felé.

A közleményben Dino Benjamint idézik, aki elmondta: egy magyar fiú, Bence szemszögéből ismerhetik meg a nézők Tokiót és a történetet. A japánok már hozzászoktak a rendszerességgel lecsapó tájfunhoz, Bence viszont nem. "Azt érzi, hogy a Lan tájfun nemcsak a várost, de a lelkét is teljesen felforgatja, hiszen olyan emberekkel találkozik ezen a félelmetes estén, akik döntően alakítanak személyiségén, lelkivilágán. Egyre jobban kezdi elfogadni és megismerni önmagát" - mondta a rendező, kiemelve: bár a történetet egyetlen szereplő meséli el, a darab különlegessége az, hogy mégis két szereplője van.

A másik szereplő, akit Kovács Olivér alakít, végig néma a darabban, játékával a Bencét alakító Szántó Balázs előadását segíti. A néma szereplő alakját a japán kókenek, a nyíltszíni színpadi segédek ihlették, ám ebben a darabban jelenlétének sokkal több jelentése van. 

Szántó Balázst idézik, aki elmondta: az előadás a monodráma szabályait feszegeti. Nemcsak két szerep van a darabban, hanem sokkal több, egyetlen történet több karakterét játsszák el Kovács Olivérrel. Nekem jutottak a szöveges szerepek, de az ő szöveg nélküli szerepeivel válik csak teljessé a kép, jelenléte elengedhetetlen az egészet tekintve - mondta. 

A különleges látványvilágú előadás a japán rakugo színházi műfajon alapszik. Azonban az alkotók csupán egy jelenet erejéig mutatják meg a hivatalos formát, az előadás nagy részében csak a műfaj elemei jelennek meg.

Az előadás látványa Horváth Jenny, a mozgás Vadász Krisztina, a zene Mester Dávid munkája. Az ősbemutató január 21-én lesz a Vígszínház Házi Színpadán, majd január 29-én, február 16-án, 23-án, március 10-én és 30-án is látható a különleges színházi formákat bemutató, távoli tájakra repítő előadás.

Négyzetes kép: Víg színház, próbafotók - Juhász Éva fotója

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés