bezár
 

zene

2022. 03. 27.
Francia vendégek a kecskeméti Bohém Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Francia vendégek a kecskeméti Bohém Fesztiválon A péntektől vasárnapig tartó 31. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál vendégei idén a magyar fellépők mellett francia zenészek lesznek.

Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band tagja, a fesztivál szervezője elmondta, a Hírös Agórában zajló fesztiválra Franciaországból olyan kiváló fellépők érkeznek, mint a Kecskeméten korábban már megforduló trombitás Malo Mazurié, az egyedi hangú klarinétos Aurelie Tropez, a bendzsós-gitáros Felix Hunot és a világ egyik legkiválóbb swing-zongoristája, Louis Mazetier. A programsorozat pénteken este egy különleges koncerttel nyit. Jazz klasszikus köntösben címmel az érdeklődők három ősbemutatót hallhatnak. Ittzés Tamás klarinét-hegedű kettősversenyében és négytételes zongoraversenyében a Szolnoki Szimfonikus Zenekar játszik a szerző vezényletével. A koncert második felében pedig az idén íródott Jazzmise lesz hallható a Cantus Nobilis Kórus és a Bohém Ragtime Jazz Band előadásában, a szopránszólót Mudrák Mariann énekli.

Ittzés Tamás kiemelte, a fesztiválon a hagyományoknak megfelelően öt koncertet tartanak. Szombat délelőtt Louis Mazetier lép fel Zongorashow című előadásával, a délutáni kamarajazz pedig egészen egyedülálló különlegességet tartogat: tizenkét francia és magyar zenész várja majd, hogy kivel játszik, ugyanis a helyszínen sorsolják ki a zenészeket először hat duóba, majd négy trióba, végül három kvartettbe. Este a Bohém Ragtime Jazz Band, majd a Korb Attila által megálmodott francia-magyar vegyescsapat, a French-Hungarian Jazz Connection tagjai játszanak, a vasárnapi, örömzenével egybekötött zárókoncert pedig ismét tartogat majd meglepetéseket a zenészeknek is. A szervező beszámolt arról is hogy pénteken és szombaton az esti koncertek után az éjjel egyig tartó közös örömzenére, jam sessionre nemcsak a zenekedvelőket, hanem a swingtáncosokat is várják.

A Bohém Fesztivál az interneten is követhető a Bohém Ragtime Jazz Band hivatalos oldalán.

Négyzetes kép a leadben: Bohém Ragtime Jazz Band Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

A 2. Fehérvári Dokumentumfilm Fesztiválról
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés