bezár
 

irodalom

2022. 04. 07.
A magyar költészet napja az Örkény Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar költészet napja az Örkény Színházban Közös énekléssel, illetve a VII. kerület fontosabb közösségi helyeit érintő verskommandóval ünnepli a magyar költészet napját az Örkény István Színház április 11-én hétfőn.

Április 11-én hétfőn, délelőtt 10 és délután 16 óra között a legfontosabb erzsébetvárosi találkozóhelyekre – hivatalokba, irodaépületekbe, éttermekbe, kávéházakba és boltokba – látogat el a verskommandó: az Örkény társulatának színművészei kedvenc magyar költeményeiket szavalják el ezeken a helyeken.

prae.hu

Délután 14 órától az Örkény Színház a Madách térre várja az érdeklődőket, ahol több mint ezer diák közreműködésével József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat című megzenésített versét éneklik el közösen, a zeneszerző, Radványi Balázs, illetve Mácsai Pál és a társulat tagjainak kíséretében.

Az eseményen a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium, a Madách Imre Gimnázium, a Kölcsey Ferenc Gimnázium, illetve az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium diákjai vesznek részt.

 

Kép forrása: https://www.facebook.com/OrkenyIstvanSzinhaz/

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 14. számáról
Az Irodalom és Blues zenés irodalmi estről
Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám

Más művészeti ágakról

A Soviet Monday legelső albumáról
Az Akik már nem leszünk sosem a Budapesti Bábszínház színpadán
Mary Bronstein: Ha tudnék, beléd rúgnék


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés