bezár
 

zene

2022. 05. 03.
Elhunyt Bradányi Iván
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Bradányi Iván Elhunyt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író. Az eMeRTon-díjas, Magyar Rádió- és Artisjus-életműdíjas alkotó, számos sláger szerzője 92 évesen hunyt el vasárnap a Szent Imre Kórházban.

Bradányi Iván 1930-ban született Budapesten. A Magyar Rádió Zenei Osztályán tizenkilenc évesen kezdett el dolgozni, ő volt az első, aki dalszövegíróként került ide. 1949-ben jelentek meg első dalai. A hatvanas években Londonban, majd Barcelonában élt, 1972-ben tért vissza Magyarországra és a Magyar Rádió külső munkatársa lett.

Olyan zeneszerzőkkel dolgozott együtt, mint Buday Dénes, Fényes Szabolcs, Bágya András, Martiny Lajos, Hajdu Júlia, Vincze Ottó. Dalszöveget írt mások mellett Kovács Katinak, Záray Mártának, Vámosi Jánosnak, Korda Györgynek, Cserháti Zsuzsának, Máté Péternek. Színészeknek is írt dalszövegeket, többek között Tolnay Klárinak, Márkus Lászlónak, Latinovits Zoltánnak sanzonokat. A rendszerváltásig mintegy kétezer dala került hangszalagra.

A hetvenes évek közepétől 1990-ig a Rádió könnyűzenei műsorértékelője volt, később dolgozott a Reader's Digest és a Szekigráf Kiadónál. Mintegy háromszáz Disney-film magyar fordítása fűződik a nevéhez, ő készítette a West Side Story és a Hair magyar szövegét is. Számos színházi darabot jegyzett íróként, köztük volt az Esti pesti műsor, az Őfelsége, a nő, a Fiatalabbak is elkezdhetik... , az Együtt, ameddig bírjuk, a Vidám válás, a Cyrano, a Kék angyal. Fordítóként a nevéhez fűződik az Ének az esőben, az Edith és Marlene, a Musical Musical, a Mennyből a telefon, a Me and My Girl, Zorba, a Mayflower, a Párizs ege alatt, a Kabaré, a Sajnálom, Mr. Tegnap! (Pikáns négyes), a Slágerkoktél, a Marlene.

2008-től a Magyar Katolikus Rádió munkatársaként heti rendszerességgel készítette a Sztárok és történetek című műsorát. Munkásságát számos díjjal ismerték el, eMeRTon-díjat 1988-ban és 1989-ben, Huszka Jenő-díjat 2000-ben, a Magyar Rádió Életműdíját 2005-ben, az Artisjus-életműdíjat 2011-ben vehette át, 2015-ben Újbuda díszpolgára lett.

Kép: Facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Balogh Máté és Tornyai Péter kantátáinak előadása
Gondolatok Simon Márton költő, és iamyank felolvasó koncertje kapcsán
Lully–Molière: A kénytelen házasság
Tatai Nóra dalestje

Más művészeti ágakról

film

Misikém, bevetted már a gyógyszered? Misikém, bevetted már a gyógyszered?
Baranyi Gábor Benő: Zanox – Kockázatok és mellékhatások
Testközelben – Érzékiség az új német filmekben
színház

Széttépett tündérmese Széttépett tündérmese
A Mohácsi testvérek Mágnás Miskája a 6szín Teátrumban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés