bezár
 

színház

2022. 05. 07.
Színházi Olimpiát rendez Magyarország 2023-ban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Színházi Olimpiát rendez Magyarország 2023-ban Színházi Olimpiát rendeznek 2023-ban Magyarországon a fővárosi Nemzeti Színház koordinálásában. Az előkészületekről pénteken a teátrumban kerekasztal-beszélgetést tartottak.

"A Színházi Olimpia embereket békít ki, régit az újjal, a modern művészetet az ősivel, elfogadja a különbözőséget és párbeszédet generál" - foglalta össze a rendezvény lényegét Theodórosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia alapítója, az athéni Attis Színház igazgatója.

Szkéné színház

Mint felidézte, a rendezvény megszervezésének ötlete csaknem négy évtizeddel ezelőtt született, az elsőt Delphiben tartották a kilencvenes évek közepén.

Terzopulosz kiemelte, hogy a jövő évi magyarországi rendezvényen a hidak kialakítása a cél. Úgy vélte, ebben a vidéki színházi központoknak elsődleges szerepük van, a fővárosnak pedig inspirációt, megerősítést kell adnia.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a hazai Színházi Olimpia művészeti vezetője arról beszélt, hogy a rendezvény különleges alkalmat kínál az egész magyarországi színházi szakmának az együttgondolkodásra.

"A Színházi Olimpia hasonló elveket képvisel, mint a most zajló MITEM, amely nyitott, szabad, ütköztetni lehet a véleményeket, helye van egymástól gyökeresen eltérő gondolatoknak és elfogadjuk egymás érvelését" - mondta Vidnyánszky Attila.

Megemlítette, hogy az amatőr, a gyermek- és ifjúsági, valamint a nemzetiségi színházakat is meghívják az olimpiára, a Müpában a Madách-évfordulón külön programmal készülnek, az Operaház balettelőadást hoz tető alá, a egyetemisták a Csíksomlyói passió új változatát adják elő, Az ember tragédiája pedig több ország színházi egyetemistáinak előadásában valósul meg, különböző nyelveken.

A jövő évi Színházi Olimpia körvonalazódó programjáról több színházigazgató, szövetségi elnök beszélt a kerekasztal-találkozón.

A Nemzeti Színház dramaturgja, Rideg Zsófia azt mondta, Budapestre hozzák a Nemzetközi Színházi Iskolák Szövetségét, az ISTA-t, meghívtak tibeti operát, valamint tuareg rítus alapján született algériai előadást. Kulcsár Edit dramaturg, a Színházi Olimpia ügyvezetője a független színházak bekapcsolódásáról, kortársdráma-workshop szervezéséről szólt.

Gemza Péter, a debreceni Csokonai Színház igazgatója kitért arra, hogy tervezik külföldi, határon túli előadások meghívását, egy országos színházi találkozó megszervezését, valamint egy nemzetközi amatőr színházi fesztivál lebonyolítását.

Asbóth Anikó, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke arról számolt be, hogy több regionális helyszín közreműködésével meghívják a kortárs és a határon túli magyar nyelvű bábszínházakat, a fővárosban bábfesztivált rendeznek és lesznek szabadtéri, vásári, báb- és utcaszínházi előadások Kemény Henrik öröksége előtt tisztelegve.

Kiss János, a Magyar Táncművészek Szövetségének társelnöke a néptánc, a kortárs tánc, a balett és az ifjúsági tánc, valamint nagy múltú társulatok bemutatkozásáról számolt be, Kiss B. Attila, a budapesti Operettszínház igazgatója az európai Csárdáskirálynő-produkciók meghívásáról, Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a jövőre kétszáz éves teátrum ünnepi alkalmáról, a magyar nemzeti színházak találkozójának megszervezéséről beszélt. Nyakó Béla, a Szabadtéri Színházak Szövetségének alelnöke marosvásárhelyi, beregszászi, szabadkai, szatmárnémeti és nagyváradi előadások meghívását emelte ki.

Kép: Facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Erőszakra teremtett tér Erőszakra teremtett tér
Tóték a Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásában
Lully–Molière: A kénytelen házasság
színház

Szentivánéji alumíniumtündöklésben Szentivánéji alumíniumtündöklésben
Horváth Csaba rendezése Székesfehérváron
színház

(L)égibaleset (L)égibaleset
Lackfi János Hinták című darabja Tarjányi Krisztina Irma és Molnár Enikő előadásában az Óvóhelyen

Más művészeti ágakról

Vaktérkép
Balogh Máté és Tornyai Péter kantátáinak előadása
Pintér Tibor: Hangok és szavak erdeje könyvbemutató
Vaktérkép


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés