bezár
 

irodalom

2022. 05. 11.
Május végéig lehet jelentkezni az Álljon meg egy novellára! pályázatra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Május végéig lehet jelentkezni az Álljon meg egy novellára! pályázatra Május végéig várják a jelentkezéseket az Álljon meg egy novellára! című irodalmi pályázatra; a nyertes művek kikerülnek a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületeire. 

A JCDecaux vállalat ötödik alkalommal hirdeti meg irodalmi pályázatát, amelynek nyertes pályázója 300 ezer forint díjazásban részesül, de különdíjat is kiosztanak és idén újdonságként a legjobbnak ítélt alkotást színpadra állítják. A zsűri elnöke a korábbi évekhez hasonlóan Grecsó Krisztián József Attila-díjas író lesz, akihez Vecsei H. Miklós színművész, Samu Tímea, a JCDecaux vezérigazgatója, valamint Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese csatlakozik zsűritársként. A vállalat Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázatát idén második alkalommal a Magyar Telekommal közösen rendezik meg. 

Az eddigi évek során a pályázatra 13.800 novella érkezett. 2019-ben a Líra-Athenaeum segítségével megjelent a legjobb írásokat tartalmazó Álljon meg egy novellára! című kötet, 2021-ben pedig podcast- és Youtube-sorozat készült belőlük Vecsei H. Miklós közreműködésével. Tavaly először AR-kiterjesztést kaptak a plakátok, ezzel interaktív irodalmi játékra ösztönözve a járókelőket. 

Fotó: Pixabay

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 21. számáról
Belív podcast Kollár Árpáddal Nád című verseskötetéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról

Más művészeti ágakról

színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról
A Bohemian Betyars új albumáról
Interjú Czeizel Gábor rendezővel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés