bezár
 

építészet

2022. 05. 13.
Különleges díszkandallókra bukkantak a Budavári Palota kutatásakor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Különleges díszkandallókra bukkantak a Budavári Palota kutatásakor Hetven év után találták meg a szakemberek a századfordulós Budavári Palota különleges kandallóinak maradványait, a most feltárt leletek az Andrássy- és Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit is tartalmazzák. A Budavári Palota rekonstrukciójának előkészítése során zajlik az épületegyüttes falainak, pincéinek és elzárt tereinek kutatása, további értékes leletek is előkerültek.

A Nemzeti Hauszmann Program egyik legfőbb célja a Budavári Palota teljes rekonstrukciója, hogy a látogatók ismét a századfordulós fényében csodálhassák meg az épületegyüttest.

"Az eredetivel megegyező rekonstrukcióhoz elengedhetetlen, hogy megismerjük azokat a századfordulós részleteket, amelyeket nem érintettek a háború utáni, ideológiai okokból történt leegyszerűsítő átépítések."

A falkutatási munkálatok mellett a Várkapitányság szakemberei és a velük dolgozó szakértők több helyen is folytatták az épületegyüttes pincéinek és elzárt tereinek vizsgálatát. A déli, D és F jelű épületeket összekötő közműalagútban majdnem hetven év után bukkantak a palota egykori kandallóinak több, felbecsülhetetlenül értékes darabjára.

A kandallók többsége kisebb sérülésekkel vészelte át a második világháború pusztításait, még az 1940-es évek legvégén is eredeti helyükön voltak, azonban a palota épületének jelentős bontási munkálataikor valamennyit szétszedték. A most fellelt faragottkő-elemek feltehetően akkor, a palota bontásakor kerülhettek mai helyükre. Az egykori kandallók legdekoratívabb részét feltehetőleg elrejtették vagy a több száz kilós tömböket sikertelenül próbálták elszállítani a pincealagúton keresztül. A folyosót később közműalagúttá szűkítették, így hosszú évtizedekre teljesen elzárták az értékes kőfaragványokat a külvilágtól.

A most feltárt leletek beazonosításakor kiderült, hogy a legnagyobb, 16 darabból álló csoport a századfordulón a krisztinavárosi szárny egykori helyiségeibe, az Andrássy- és a Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit tartalmazza. Ezeken felül előkerült két különösen szépen faragott darab a királyi lakosztály és az első fejedelmi lakosztály között elhelyezett ebédlő márványkandallójából is. Egy további, szépen megmunkált elem az ebédlő és a Szent István-terem között elhelyezkedő Cercle-terem sarokkandallójához tartozott. 

A Királyi Palotában elhelyezett korszerű kandallókat légfűtésre is használták, stílusuk és színviláguk mindig összhangban volt annak a teremnek a kialakításával, amelybe kerültek. A kandallókat egykoron Seenger Béla szobrászművész, kőfaragómester készítette, aki maga végezte el az összes szobrászmunkát a gazdagon kifaragott kőtömbök fényezésével, csiszolásával együtt. A kandallók magyar fehér márványból, más esetben pedig gyüdi márványból készültek. Seenger Béla munkásságáért 1903-ban megkapta az Országos Ipartestület aranyérmét, Ferenc József pedig a császári és királyi udvari kőfaragó címet adományozta neki.

Az épületegyüttesen végzett szondázó falkutatási és alapfeltárási munkáknál már korábban több olyan lelet is előkerült, amelyek segítenek meghatározni, hogy milyen színű, anyaghasználatú és textúrájú volt a századforduló idején bővített palota. A szakemberek megtalálták a többi között a Hauszmann-kori épület tetejét díszítő palák darabjait, a konyhai, cukrászati és egyéb kiszolgálóhelyiségek zöld betétes és mintázott, fehér keramit padlóburkolatait, valamint ugyanezen helyiségek színes mintázatú Zsolnay-falburkolatainak néhány jellegzetes darabját is.

A négyzetes kép forrása: Nemzeti Hauszmann Program facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját
építészet

Interjú Filip Rybkowskival
építészet

junya ishigami + associates építésziroda, Tokió, Japán

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés