bezár
 

színház

2022. 05. 30.
Elhunyt Haumann Péter
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze - tudatta a család szombaton az MTI-vel.

Haumann Péter méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el szombaton délután.

Haumann Péter Budapesten született 1941. május 17-én. Orvosnak készült, a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében azonban egyik tanára felismerte tehetségét és a színi pálya felé irányította.

1963-ban friss diplomásként Debrecenbe szerződött, onnan Pécsre vezetett az útja. A Dunántúli Színházak Fesztiválján látta meg Gyurkó László, aki szerződést ajánlott neki az újonnan alakuló 25. Színházban. Ezután rövid ideig játszott a József Attila Színházban, 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt.

Egyedi orgánumú, sokoldalú művész, sajátos humorral megformált vígjátéki alakjai mellett drámai erejű alakításaival is emlékezetes sikereket aratott.

Már első jelentős szerepe, a Platón műve alapján készült Szókratész védőbeszéde című monológ országosan ismertté tette: fiatalon is hitelesen személyesítette meg a halálra ítélt, agg filozófust. A darabot évtizedeken át műsorán tartotta, csiszolta, érlelte, sőt hangoskönyv formájában is megjelent.

Emlékezetes alakítása volt az Állítsátok meg Arturo Uit címszerepe, a Sok hűhó semmiért Benedekje, a Hamlet Claudiusa, kiváló volt mint Volpone Ben Jonson darabjában, vagy Albinként az Őrült nők ketrecében.

Több mint háromszáz alkalommal játszotta el Tust, a kivénhedt színházi macska szerepét a Madáchban, a Macskák című musicalben. Rendezéssel is foglalkozott, hat darabot vitt színre.

A Katona József Színházban szerepelt többek között Harpagonként Moliére A fösvényében, Ibsen Hedda Gablerében és a norvég író A vadkacsájában, Shakespeare Macbethjében, Goethe Faustjában, Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk és Borbély Szilárd Az olaszliszkai című darabjában.

Több filmben és számos tévéjátékban is szerepelt, köztük volt a Forró vizet a kopaszra, a  Fekete gyémántok, a BÚÉK, a Hajnali háztetők, az Anna filmje, A hídember, a Szabadság, szerelem és a Kalandorok. Felejthetetlen alakításainak egyike a Patás figurája Rideg Sándor Indul a bakterház című regényének filmes feldolgozásában.

haumann 3

Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el. A Halhatatlanok Társaságának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották.

haumann 4

Gazdag és sokrétű pályafutása egyik kiemelkedő állomása volt a III. Richárd címszerepe. Shakespeare drámájának 1973-as televíziós feldolgozásában olyan nagyszerű partnerekkel játszhatott, mint Békés Rita, Sulyok Mária, Bánsági Ildikó, Kozák András, Egri István és Latinovits Zoltán.

A filmet vasárnap este - a Magyarország szeretlek! után - 21.30-tól tűzi műsorra a Duna, előtte Maszk nélkül címmel egy rövid interjú is látható majd a színművésszel.

Az M5 csatornán délután szintén egy Haumann Péterrel készült portrébeszélgetés kerül be a programkínálatba. A Nagyok című portréműsor első része vasárnap 15.50-től, második része pedig hétfőn 15.25-től látható a csatornán.

A Kossuth rádió kulturális műsora, a Kalendárium is csatlakozik a megemlékezéshez. Hétfői adásukban egy rendhagyó összeállítással készülnek, hogy elismeréssel adózzanak a közkedvelt magyar színművész munkásságának - közölte az MTVA.

haumann 5

A színész a 2000-es években vendégként visszatért a Madách Színházba, hogy eljátssza a Producerek című musical főszerepét. Számtalan nagyszerű alakítása között emlékezetes az a két szerep, amikor színészt játszott Jean-Paul Sartre és Alexandre Dumas Kean, a színész című darabjában, valamint a Macskák musicalban, ahol színházi macskát, Tust formálta meg. Az utóbbi szerepét a darab 39 éves történetében csak néhány évig alakította, de minden jubileumi előadáson boldogan állt újra színpadra, legutóbb tavaly szeptemberben, az 1500. előadáson. Ezzel búcsúzott a színpadtól. "Emlékét megőrizzük" - írta a Madách Színház.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Czeizel Gábor rendezővel
Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról

Más művészeti ágakról

Reggeli jegyzetek
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 23. számáról
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 22. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés