bezár
 

film

2022. 08. 23.
Csodás magyar mozik és Enyedi Ildikó filmjei a TIFF-en
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csodás magyar mozik és Enyedi Ildikó filmjei a TIFF-en A legújabb magyar filmek mellett Enyedi Ildikó filmjei is szerepelnek a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szeptember elején zajló nagyváradi programjában - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.

A szeptember 2-a és 4-e közötti TIFF Nagyvárad első napján mutatják be  Grosan Cristina első mozifilmjét: A legjobb dolgokon bőgni kell címűt, mely a Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában debütált. Ekkor lesz látható a háromszoros olimpiai bajnok vívóról, Szilágyi Áronról szóló Egy mindenkiért című dokumentumfilm, Muhi András Pires alkotása is. Először vetítik Nagyváradon Fazekas Máté Kilakoltatás című szatirikus filmjét és a fesztivál zárónapján lehet megnézni Kis Hajni Külön falka című alkotását is.

A TIFF Nagyvárad szervezői a többszörös díjnyertes rendező, forgatókönyvíró és producer Enyedi Ildikó munkásságát idéző visszatekintést is beiktattak a programba. Az én XX. századom felújított változata, valamint a Testről és lélekről című film mellett a rendező új alkotását, a tavalyi cannes-i filmfesztiválon bemutatott A feleségem történetét is vetítik Nagyváradon. A TIFF Nagyvárad teljes programja a https://oradea.tiff.ro/ oldalon böngészhető.

A kép forrása: filmtett.ro

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
Dave Green: Prérifarkas visszavág (Coyote vs Acme)
film

Csütörtökön díjnyertes filmekkel indul a Szemrevaló Filmfesztivál
film

A két film minden idők legnagyobb összbevételét hozta

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 45. számáról
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
art&design

A gyász megélésének pillanatképei
A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés