bezár
 

gyerek

2022. 09. 22.
Sokszínű évadot kezd a szegedi Kövér Béla Bábszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sokszínű évadot kezd a szegedi Kövér Béla Bábszínház Sokszínű évadot kezd a szegedi Kövér Béla Bábszínház, az előadások között a pár hónapos totyogóktól kezdve egészen a felnőtt korosztályig ki-ki talál kedvére valót - közölte Kiss Ágnes igazgató szerdán.

A bábművész az évadnyitó társulati ülésen elmondta, nyáron sok fesztiválmeghívásnak tettek eleget, legutóbb kedden, a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon vendégszerepeltek a Borsszem Jankó című produkcióval. Augusztus végén a színház 75. születésnapja alkalmából pedig saját fesztivált rendeztek.

A Szardar Tagirovszkij rendező által színpadra állított Borszem Jankót a következő hetekben szombatonként és vasárnaponként még láthatja a közönség. Tavaly hatalmas sikert aratott Fodor Orsolya rendezése, a Mara és pillangófül, amely idén a bérletes előadások közé is bekerült.

Az évad első bemutatója a Csukás István regénye alapján készült Pintyőke Cirkusz, világszám! lesz október végén, melyet Barthal Kiss Rita rendez. Télen a családok nagyon szerették a Nagy hógolyó projektet, ez idén is visszatér. A Kamarateremben berendezett hófödte tájon két angyal kíséri végig a gyerekeket, a mese zárultával pedig közös hógolyózás kezdődik - mondta Kiss Ágnes.

A tatabányai színházban bérletes előadásként játssza a társulat a Mérleghinta című darabját, Kaposváron A kis boszorkányt, és vendégjátékon szerepelnek Veszprémben és Pécsen is.

Február közepétől látható a Dániel András meséje alapján készülő Egy kupac kufli című darab, melyet a társulat művészeti vezetője Schneider Jankó rendez. Tavasztól pedig a pécsi Bóbita Bábszínházzal koprodukcióban készülő Robin Hoodot tűzik műsorra. Vendégelőadásként szerepel a programban a Kemény Henrik hagyatékát autentikusan továbbvivő Pályi János Vitéz László című darabja.

A húsvéti időszakban mutatják be a Nyuszi, hopp!-ot, melyet Spergel Anna írt és rendezett, májusban pedig előbemutatóként tűzik műsorra a komoly morális témákat felvető Lafkádió, az oroszlán, aki visszalőtt című darabot, Cseri Hanna rendezését.

Szeptember végén egy Szegedhez kötődő előadással, a Darvasi László műve alapján készült Háromemeletes mesekönyvvel folytatódik a színház felnőtteknek szól, Hány éves a kapitány című sorozata. Októberben Czéh Dániel mutatja be Kisgömböc című "one man show"-ját, majd Markó-Valentyik Anna az anyaszerepről szóló Anyajegy című darabját.

Kép forrása: szegedibabszinhaz.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

gyerek

Már lehet nevezni a Pagony Kiadó gyerekirodalmi és illusztrációs pályázatára
gyerek

Az MTA Művészettörténeti Tudományos Bizottságának tiltakozása
gyerek

Budapesten, Debrecenben és Szegeden 2024. januárjában

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés