bezár
 

zene

2022. 10. 16.
Berlioz Requieme a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Berlioz Requieme a Müpában November 1-jén 19:30-as kezdéssel Berlioz Requieme szólal meg a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében a Nemzeti Énekkar, a Magyar Rádió Énekkara, a Honvéd Férfikar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában. Tenort énekel Andrew Staples, vezényel: Howard Williams – áll a mupa.hu-n.

Vannak a klasszikus zene történetében különlegesen nagy előadóapparátusú, tágas hangzó teret igénylő művek, melyek a Müpa megnyitása előtt soha nem szólalhattak meg méltó körülmények között Magyarországon. Ilyen Mahler II. és VIII. szimfóniája, Richard Strauss Alpesi szimfóniája, Schönberg Gurreliedere – és ilyen Berlioz Te Deuma, valamint Requieme. Utóbbi műfajának valaha született legnagyobb szabású képviselője. Izgalmas lesz a rendkívüli alkotást kompromisszumoktól mentes tolmácsolásban hallani!

Berlioz kudarcokban bővelkedő pályáján a Requiem a siker fellélegzése. Csodával határos már az is, hogy olyan liturgikus szöveg megzenésítésére kap állami megrendelést, melynek megkomponálása régóta dédelgetett terve. Nehézségek persze ebben a történetben is akadnak: a megrendelést visszavonják, és egy időre a komponista emiatt nehéz helyzetbe kerül. Azután egy másik alkalom mégis ismét aktuálissá teszi a minisztériumi megbízatást, s így a mű 1837. december 5-én felcsendülhet a párizsi Invalidus templomában – elsöprő sikerrel. Berlioz Requieme a halállal való találkozás monumentális drámája, hatalmas, romantikus vízió. Az előadóapparátus óriási: a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének terét három énekkar zengő hangja tölti be. A Nemzeti Filharmonikus Zenekart a magyar közönség régi ismerőse, a nagy kultúrájú és sokoldalú Howard Williams vezényli. A kiváló brit dirigens 1989 és 1993, majd 1996 és 2000 között a Pannon Filharmonikusok élén állt. A Requiem tenorszólistája, az angol Andrew Staples jeles operaénekes, aki előbb a Szent Pál Székesegyház kórusában énekelt, majd az Eton College falai között képezte magát. Repertoárja Händeltől Mozarton át Richard Straussig ível.

A kép forrása: mupa.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés