bezár
 

film

2022. 11. 02.
Itt a Verzió Filmfesztivál teljes programja
November 8. és 20. között rendezik meg idén az emberi jogi dokumentumfilm-fesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 8. és 20. között rendezik meg idén Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválját, a Verziót, amelyre a legaktuálisabb, legfrissebb nemzetközi és hazai kreatív dokumentumfilmekkel várják a nézőket. Az idei válogatás sok égető emberi jogi témát ölel fel: megrázó történeteket bátor újságírókról, az erőszak traumáját feldolgozó nőkről, komplex családtörténetekkel és identitásokkal szembenézni akaró fiatalokról vagy diktatúrákkal és nemzetközi vállalatokkal dacoló aktivistákról. A vetítéseket számos beszélgetés, koncert, kiállítás és szakmai program kíséri. 

A 19. Verzió Filmfesztivál 75 kreatív dokumentumfilmet mutat be 40 országból. A 2022-es program kapcsán Oksana Sarkisova, a fesztivál igazgatója elmondta:

„Az idei fesztivál legégetőbb témáit a lobogó lángok szimbolizálják. A tűz veszélyt hordoz, de ugyanakkor meleget és fényt is ad, és a közösséget összegyűjti a tűzhely körül. Abban bízunk, hogy fesztiválunk is ilyen gyülekezőhely lesz mindenki számára, aki ezekkel az égető kérdésekkel akar foglalkozni és feltüzeli magát, amikor szembesül e problémákkal.”

Középiskolások és tanáraik idén is jelentkezhetnek a Diák Verzióra, melynek keretében ingyenes vetítéseken és beszélgetéseken vehetnek részt. Ezúttal öt dokumentumfilm közül választhatnak, valamint idén először a hagyományos délelőtti vetítések mellett délután is lehetőség nyílik a legfrissebb emberi jogi és környezetvédelmi filmek megtekintésére.

A program Nemzetközi versenyébe olyan alkotások kerültek, amelyek a legégetőbb témákkal foglalkoznak. A fesztivál nézői megismerhetik a szlovák oknyomozó újságíró, Ján Kuciak meggyilkolásának részleteit (Egy újságíró meggyilkolása), az amerikai csapatok afgán kivonulásának körülményeit (Visszavonulás), a legnagyobb palesztin menekülttábor életéről szóló filmes naplót Bassár el-Aszad rezsimjének brutális ostroma alatt (Kis Palesztina – Napló egy ostrom alatt álló városból) vagy a Mianmarból kicsempészett rövidfilmekből összeállított körképet (Mianmari naplók), amely nyers és érzékeny módon nyújt betekintést a címlapok hírei mögé.

Az erős női témák a program egészében jelen vannak, de a Nemzetközi verseny filmjeiben különösen nagy súlyt kapnak. A Sinjar angyalaiban három jezidi nő igyekszik kiszabadítani lánytestvéreket az Iszlám Állam fogságából. A Túl a traumán című film horvát nők történeteit meséli el, akik a horvát függetlenségi háború idején szexuális erőszak áldozataivá váltak. A Nelly és Nadine két nő valószínűtlen szerelmi története, akik 1944 karácsony estéjén, a ravensbrücki koncentrációs táborban szerettek egymásba. de arra is fény derül, hogyan indít egy nő független TV-csatornát Oroszországában. Meddig tud fennmaradni? Már a film címe, a f@ck this job elég árulkodó.

A Verzió Magyar versenyébe nevezett alkotások idén is tanúságot tettek arról, milyen sokszínű és izgalmas munka folyik a hazai dokumentumfilmes műhelyekben

– foglalták össze tapasztalataikat a szervezők. A versenyprogramba került tíz alkotás, habár távoli vidékekre is elkalauzol, többnyire szűkebb környezetünk kulturális, történelmi és emberi dilemmáival szembesít. Megrendítő, elgondolkodtató élményeket és tartalmas szórakozást egyaránt ígér az idei Magyar verseny, melynek darabjait itt mutattuk be részletesebben.

A Szolidaritás UA című tematikus program célja, hogy bemutassa az ukrán társadalom komplexitását és sokféleségét, és egyben emléket állítson Mantas Kvedaravičius litván filmrendezőnek, akit idén április 2-án, Mariupol ostroma alatt gyilkoltak meg. A szekció négy friss ukrán alkotást tartalmaz, amelyeken keresztül a néző megismerheti az ország múltját
és jelenét, utazást tehet térben és időben várostól vidékig, az ország keleti végétől a nyugatiig.

Az identitás, a családi és kulturális, politikai hagyományok keresése a központi témája a Diák- és elsőfilmek szekciónak. Drámai-intim jelenetek és karcos archív felvételek kombinációjában bontakozik ki egy roma szlovák partizán felmenői után kutató lány története (Hogyan lettem partizán), de ismerkedhetnek a nézők gyémántlázban élő kalandorokkal is, akik lehetetlen körülmények között sem adják fel az álmaikat (Portré a boldogság kereséséről). Az összeállítás egyik legkülönlegesebb darabjában pedig fikció és a dokumentarizmus feszül egymásnak, hogy egy német bábtársulat afrikai vendégjátékának kulturális sokkját mesélje el (A forradalom felfalja gyermekeit!).

Az idei Verzió Képkereső szekciója azt vizsgálja, hogyan őrzik meg és közvetítik, illetve alakítják át és fedezik fel (újra) a képek a közös és egyéni tapasztalatokat. II. világháborús hadifoglyok arcának és történetének vizsgálatával igyekszik egy egyén sorsát a kollektív szenvedésen keresztül feltérképezni a Fordulj a Nap felé. Jonas Mekas amerikai litván rendező előtt tiszteleg a Töredékek a paradicsomból, amely Mekas illékony, személyes tapasztalatokat megörökítő vizuális naplóján alapul. Mekas felvételei nem a múltat akarják megörökíteni, hanem a jelen megélt pillanatát hangsúlyozzák.

A fesztivál idei Antropocén elnevezésű szekciójának filmjei a tevékenykedő embereket állítják középpontba, akik a műanyaghulladék kontinensek közötti vándorlását tanulmányozzák (Északi sodrás), vagy az északi nomád közösségek életét befolyásoló bürokratikus döntéshozatalt igyekeznek visszafordítani (Radji). A globális klímaváltozás egyre többeket foglalkoztat, aminek nyomán rengeteg, több szempontból is ellentmondásos (Lázadás) mozgalom indult világszerte. 

A kortárs játék- és dokumentumfilm-készítők közül egyre többen fordulnak az animáció felé az élőszereplős forma helyett, míg az animációsok dokumentumfilm-készítésbe kezdenek.

A Primanima animációs filmfesztivállal közös szekcióban, az AniDoc-ban kilenc animációs filmet mutatnak be, amelyek a nagyi szexuális életétől egy magyar női taxisofőr sorsán át a szerfüggőség lefelé tartó spiráljáig vezetik a nézőt. 

Ezek csak kiragadott példák a színes programból, amely egészében itt érhető el. A mozikban Budapesten november 9. és 16. között lehet megnézni a filmeket, míg a Szabad Terekkel karöltve Debrecenben, Szombathelyen, Pécsett, Szegeden és Kecskeméten vetítenek majd válogatásokat. A fesztivál online filmtára, a Verziótéka november 14–20. között várja azokat, akik online szeretnének csatlakozni a 19. Verzióhoz.

A fesztiválbérletek és jegyek már elérhetők a budapesti vetítésekre a Toldi, a Művész és a Kino mozikban, valamint a mozik weboldalán. A fesztivál megnyitójára jegyek kaphatók a Trafó jegypénztárában és a weboldalán.

 

 

Forrás: Verzió Filmfesztivál

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés