bezár
 

színház

2022. 11. 24.
Kezdődik a Desiré kortárs színházi fesztivál Szabadkán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kezdődik a Desiré kortárs színházi fesztivál Szabadkán A budapesti Stúdió K Színház Heilbronni Katica című előadásával kezdődik péntek este az idei Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál Szabadkán, amely november 25. és 30. között tíz előadással, valamint egy Lajkó Félix-koncerttel várja a közönséget.

A régió egyik legizgalmasabb színházi fesztiválja idén a No filter alcímet viseli. Urbán András főszervező az MTI-nek korábban elmondta: az alcímmel - ahogy minden évben - ezúttal is szeretnék közvetíteni, hogy őszintébb, tisztább beszédmódra és előadásokra, a színháznak a valósághoz történő autentikus viszonyulására törekednek. Hozzátette, hogy ugyanakkor a szűrőnélküliséggel mégis felállítanak egy szűrőt, amely mögött a valóság jelenik meg.

Szkéné színház

A szabadkai színházi rendezvényre Szerbiából, Magyarországról, Montenegróból, Szlovéniából, Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból és Franciaországból érkeznek színészek, rendezők és társulatok.

A repertoáron a nyitóelőadás mellett még egy magyar előadás szerepel, a Stúdió K Színház Nero című produkciója.

Az előadások mellett közönségtalálkozókon és kötetlen beszélgetéseken vehetnek részt a nézők.

A Desiré Central Station fesztivált először 2009-ben rendezték meg, nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban
Sokszor nem halunk meg az Örkény Stúdióban

Más művészeti ágakról

Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés